Szia Barnó!

Toplak Zoli vagyok, akinek a férfiblogjára egyszer írtál egy bejegyzést. Akkor megjelölted a saját blogod, hogy érdemes elolvasni. Nem taglalom milyennehézségek árán, de sikerült eljutnom a blogodra. Elég annyi, hogy, itt, ahol dolgozom, csak mobil net van, és ez nagyon nem akarja a blog.hu – s blogokat megtalálni. De most sikerült, és ennek örülök. Gyorsan lementettem a bejegyzéseidet, mielőtt szétment volna a kapcsolatom, úgyhogy most van időm elolvasni. A legkorábbi, nekem meglévő bejegyzésed 2009.03.08. –as. Az ezelőttieket, kérlek, küldd el nekem csatolt fájlban, mert különben nagyon nehezen férek hozzájuk. (eposzegy@gmail.com)
Most szépen végigolvasom, amit írtál, és folyamatosan leírom, ami kikívánkozik velük kapcsolatban. Elöljáróban annyit, hogy nagyon örülök a blogodnak, és köszönöm a bizalmat, hogy életed gondjait, terheit megosztod velem.

Azzal kezdődik itt nálam a blog, hogy várod mások hozzászólását. Aztán csalódott vagy, mert éppen csak csurran, cseppen valami hozzászólás. Eddigi blogolási tapasztalataim alapján írom: örülni kell annak is. Sokkal többen olvassák el, mint ahányan hozzászólnak. Kincs az a néhány hozzászólás, én mondom. Elvégre energiát és időt szántak rád. Kitartás, idővel egyre többen ismerik meg a blogod, és biztos többen is szólnak hozzá.

Kár, hogy a blogod eleje nincsen meg, így a gondod leírását én nem ismerhetem még. Szívesen hozzászólnék különben. (Szeretem hallatni a véleményemet)

Tényleg megsértődött Amerikában egy nő (vagy több is), mert előreengedted az ajtóban? Bakker! Micsoda ország!

Írod, hogy talán röhejesen hangzik, hogy te voltál gyesen. Nekem nem hangzik annak, tisztellek érte, hogy volt benned elég rugalmasság a fordított szerepleosztáshoz. Mondjuk, én inkább a hagyományos szerepek híve vagyok, de talán éppen ezért tartom izgalmasnak, ha valaki mer ettől eltérni. Vagy belátja, hogy célszerűbb másként élni. Azt nem mondom, hogy tartósan jónak tartanám a fordított szerepeket, de lelki kalandnak mindenképpen hasznos és érdekes.

Érdekes, írod az apósod célzásait. Nem a feleséged tartott el titeket? Az apósod? Ő szemmel láthatóan a hagyományos szerepet várta el tőled. Miért nem tartod most jó ötletnek a fordított szerepleosztást? Én magamnak átmeneti helyzetnek el tudnám fogadni, de csak akkor, ha tudom, hogy ideig tart, és utána visszaáll a rend. Egyébként a felsorolt gondjaid szerintem tipikus fiatalasszony problémák, érdekes, hogy a feleséged a férfiszerepben tipikus férfihibákat vétett, noha nő. A Nők Lapja szerint erkölcsileg és lelkileg felettünk álló, ezáltal. Mintha mégsem így lenne, olvasom a blogodból. (CSíííz, elégtétel ez nekem, a feminizmustól megtépázott lelkemnek.)

Az én nagyobbik fiam is Máté. Bence Máté. Az oviban csak Máté.

Félre …-tál? Ejnye! Én katolikus vagyok, és a házasság szent! Igaz, ennek megtartásához kell az Isten bőséges segítsége, de így már megtartható a tisztaság és hűség. Félre ne érts, nem ítéllek el, biztos oka volt, hogy félrekamaty. Csak nem helyeslem.

Írod, hogy a szexszel gondok voltak. Hamarabb mentél el, mint az asszony. Nos, én a mai napig 10 –ből kilnecszer hamarabb megyek el, mint a párom, de megoldottuk. Igaz ez arecept nem biztos, hogy máshol is működik, de mi azt csináljuk, hogy orálisan, meg a kezemmel kielégítem az asszonyt, aztán ő vagy segít, vagy nem, de én kisegítem magamat. A kezemmel. Persze van, aki a punciban akar mindenképen elmenni, hát ott ez nem működik. Sajnos ez a tanács nálad vsz, már késő. Meg lehet, hogy nem is lennél vele elégedett.

Azért az gáz, hogy az asszony ennyire elzárkózott a szextől. Erre nem tudok mit mondani. Mert van házastársi kötelezettség, de tény, hogy ez kényszerre, főleg a nőknél nem megy. Bár férfiaknál se nagyon. De mégis gáz ez a migrénes dolog. Ez azért kicsit az ő sara, ha nem tesz ellene valamit, csak elzárkózik. Akkor nem szeret téged eléggé. Házasságban ez gáz. Legalább átbeszélni a helyzetet, közösen kiutat keresni…

Ácsi! Írod, hogy fölösleges volt az elmúlt tíz év! Ha a meggyőződésed szerint éltél, azt tetted, vagy legalább próbáltad azt tenni, ami a helyes (szerinted az), akkor nincsen olyan, hogy fölösleges idő. Lelkileg egészen biztosan növekedtél, ennél fontosabb meg a földön nincsen. Jobb emberré válni napról napra. Ezért élünk itt, szerintem ez életünk célja. Ha az asszony hálátlan is, meg csalódást okozott is, meg szenvedni kell is.

Ja, Márta. Mintha még mindig szeretnéd. Pedig úgy tűnik ő már nem téged. A bejegyzéseid alapján írom ezt. Szerintem próbálj szabaddá válni tőle! (Lehet ez egy elkésett tanács, mert már az vagy. akkor jó.) Egyszerűen barátként tekinteni rá. Aztán ha ő úgy gondolja, és egyértelműen jelzi, hogy akar valamit, és még te is úgy akarod, akkor ismét lehettek egy család.

Augusztus végénél járok. Tényleg elég különös ez a szex dolog köztetek, pláne, hogy írtad, hogy egyébként jól kijöttök. Meg kellett győzni az asszonyt? Ennyire nem kívánt meg téged magától? Vagy mi? Szegény férfitársam, nem lehetett könnyű olyan nő mellett, aki a szexuális vonzerődről minimális pozitív visszajelzést adott csak.

Ez a három nap itt, három ott, jó ötletnek tűnik. (Máté kinél van.)

Örülök a talán-több-mint-kalandodnak. Folyamatosan kommentelek, nem tudom, mi lesz belőle, most azt írod, talán több, mint kaland. Jó, ha segít neked. (Félretettem a katolikus erkölcseimet )
Én sem értem, ha szexuálisan nem voltál jó a feleségednek (Exednek), akkor minek ment hozzád? Szabadulni akart otthonról, vagy mi? Bár ma már ehhez egy nőnek sem kell házasodnia, elég, ha jól keres. És ő jól keresett, ezt írtad.

Innentől írok dátumot, hogy jobban tudd követni mihez is szólok hozzá.
09.08.
Ja, szerintem is érdemes megpróbálni újból, mégiscsak házasok voltatok. Ha egyházilag is megkötöttétek, akkor vagytok is – katolikuséknál legalábbis.

09.13.
Szerintem a legjobb a bibliai modell. A Kat Egyház, a felekezetem, nem ezt tanítja! Tudtommal. De a férfi legyen a fej a családban. Otthon, nálunk sem így volt, és a saját családomban sincsen így. De ettől függetlenül hiszem, hogy a férfi dolga vezetni az övéit.

09.19.
Ja, a szex. Tulképen ezt már mind leírtad, csak most kicsit más szemszögből, vagy másként fogalmazva. Hm.
09.21.

A feleségednek is van valakije, de csak testi kapcsolat, semmi más? Őőőőő, hát erre nem tudok mit mondani. Még hogy a nők szentebbek, mint mi, férfiak? Nem úgy tűnik. Másrészt atyavilág! Hogyan éltek ti, akik nem hisztek? Én már örökre a feleségemhez kötöttem magam, és ha ő elmenne, akkor is hűnek maradnék hozzá. Pedig nem vagyok belé szerelmes, csak szeretem, és ráadásul szeret ócsárolni, meg szidni engem, elég sokat. De én ezt vállaltam az oltár előtt, tudtam, mit veszek a nyakamba. Félreértés ne essék, mindez nem az én erőmből van, és nem magamban bízom, mikor ezeket írom, hanem Benne: Jézusban. Sokszor tapasztaltam már, hogy mennyire mindenható, bízom benne ezután is.

Miért lennél magányos? Ott a fiad, vannak barátok, és ha kicsit időt szánsz rá, hogy segíts másoknak, lesznek, akik hálával gondolnak rád. Az egyedül töltött idődet meg be kell osztani, értelmes feladatokkal. Na, jó, ez azért nem ennyire egyszerű. De ne félj a magánytól! Sokmindenre megtaníthat, és alkalmat adhat rá, hogy mások felé fordulj az időddel és energiáddal. Ez jó!

09 21 este

Ezt a bejegyzést kitehetem a blogomba?

Szerintem ugyan nem mindig, és nem mindegyik nő játszmázik, de sokkal hajlamosabbak rá, mint mi, férfiak. Persze nekünk is megvan magunk játszmázása, de azért a fehér, az fehér. És szerintem egy férfi sokszor sokkal egyszerűbb és kezelhetőbb, mint egy nő.

A fenti 3 sort fűzném csak hozzá.

09.24

HM. Nem lehet könnyű, egy hideg nőt kívánni. Együtt érzek veled, én is szerettem volna olyan vonatra felszállni párszor, ami nem akart felvenni.

10.03.

Elég sokrétű és mély értelmű szerintem ez a bejegyzésed. Mondjuk ez a macsó szöveg nekem nagyon nem jön be, hogy sok nőt megdugni, meg ilyenek. Bennem is működik az ösztön, én i s így érzek sokszor, de tudod. Hívő vagyok, és ez komoly dolog.
És igen, a nők sokat tehetnek értünk, férfiakért, persze, csak ha akarnak. Túlságosan leértékeled magad a bejegyzés végén, csak a negatívumokat sorolod fel, és úgy mintha csak a te feladatod lenne, kideríteni, mi is a jó a feleségednek? Miért nem mondja el ő? Van szája. Miért hagy magadra ezzel? Aztán elválni, bumm! Felteszem ő akart elválni. Általában a nők akarnak. Nememrt rosszabbak, hanem mert ők többet várnak a kapcsolattól, és ha nem kapják meg, akkor könnyebben kimondják: agyő! Egy férfi azért kötődik a feleségéhez jobban, mert azért sokmindent tud nyújtani egy szenvedélytelen kapcsolatban is egy nő, amire szüksége van. Otthon, biztonság, gyerekek, tiszta ruha, stb. Egy nőnél ezek nem annyira döntőek, főleg hogy javarészét ő teremti elő, vagy képes magának megteremteni ezeket.
„Míg egy nő akkor odaadja mindenét és elárulja a fasziját, férjét.”

Érdekes gondolat.
„Mikor beleszerettem egy nőbe én maximálisan tiszteltem és teljesen egyenjogúnak tartottam intelektuálisan.
De mikor valaki közeledett feléje még ha csak baratilag is, teljesen más elbírálásban részesült, mint én fordított szituációban. Mert az más. A férfi más, neki egy kúrás az semmi és arra játszik hogy más nőjét is kurogathassa. Míg egy nő akkor odaadja mindenét és elárulja a fasziját, férjét.” – kitehetem a blogomba? Komment nélkül, csak, hogy elgondolkodtató vélemény.
10.07.
„Továbbra sem értem a nők azon vágyát, hogy egyszerre legyek macho és papucs is otthon. Vagy azt sem értem hogy ha egy nő megszerzett magának egy alfa hímet akkor már a harmadik naptól miért kezd hozzá lázasan annak kasztrálásához. Azza papuccsá, nemtelen, engedelmes, szintelen szagtalan házi kutyusá alakításához. Elképesztő energiájuk van ennek kivitelezéséhez. És miért lesznek a kezdeti bájós cicusokból agresszív perszónák? Hol, és min fordúl meg a dolog? Rajtam,rajtunk férfiakon múlik az egész? Vagy a gyerek korban baszódik el minden a nadrágot hordó anyukánkkal, akihez ragaszkodunk férfi minta nélkül, majd próbálunk elszakadni de nyomasztó dominanciája tovább üldöz a haláláig...”
Kitehetem? Szintén, mint elgondolkodtató véleményt. Egyébként Érdemes lenne elolvasnod Richard Rohr: A férfi útja c könyvét. Van benne vallás, de szerintem az is érdekesen van beletéve. A www.uruslibris.hu – n szerintem megrendelhető. Sok gondolatodat olvastam benne, ő ír a nőiséghez vezető útról, mint lelki utazásról, és utána vissza a férfiassághoz vezetőről. Szerintem te a női úton kilométereket megtettél már, lehet, hogy intenzívebben kellene foglalkoznod a másik lelki úttal.
Egyébként több hasonlóság van bennünk. Nálam is domináns nők jönnek be, és otthon is anyám volt a dominánsabb. De én a pszichológust nem tekintem pusztán kártyajósnak, mentálhigiénés munkás voltam három évig, dolgoztam együtt pszichológussal. A pszichológiának is megvannak a maga korlátai, de azért nem rossz dolog.

10.11.
Köszi, hogy megosztottad a kurvás tapasztalataidat. Tényleg. Gazdagabb lettem általuk.
„Jó, 18tól-25ig állandóan feláll az embernek és elvonja a figyelmét. De utánna mintha fordulna a kocka és a csajok nem bírnának magukkal...” – ezt miből gondolod?
10.18.
Elváltak a szüleid? Állítólag a minta öröklődhet. Persze, főleg ha kisgyerekként éli meg ezt az ember. Kár, hogy amikor a szarról írsz, ami a szátokig ért, akkor nem tudom, mire gondolsz. Hiába, a blogod eleje nincsen meg. DE az biztos, hogy a házasság egyik alapja a jó kommunikáció. Meg még pár, mint a hűség. Miért nem vetted ezt komolyan? Kicsit szomorkodik miattad a szívem.
10.27.
Jó lehetett az a kiállítás. Mélyre ható. Kár, hogy megint csak nem tudom, mi az a szar, ami fel akart jönni, mi az a kibaszósdi, amiről a férfihangok beszéltek. Ez van. Majd megtudom, ha meg kell tudnom. (Hozzájutok a blogod elejéhez.)
11.11.
Jó olvasni, hogy – én így értettem – gyógyulnak a sebek. Én sajnálnám, ha csak a pszichológushoz vinnéd a feszültségeidet. De neked kell tudni.
No, ennyi egyelőre. Köszönöm, hogy hozzászólhattam, és megismerhettem kicsit a történetedet.
Szia: Zoli

Kedves Zoli!

Nagyon hálás vagyok, hogy megosztottad véleményedet és egy kicsit a te történetedet is, őszintén, szókimondóan.
Bevallom én csak kíváncsiságból néztem rá ennyi idő után a blogomra, ugyanis a legutóbbi bejegyzést a utolsónak gondoltam.
Több oka van-volt ennek. Elsősorban, hogy úgy éreztem nincs több mondanivalóm illetve, már mindent elmondtam és csak nyafogok ... Rossz volt vissza olvasni egy idő után.
Másrészt kezdek túl lenni a problémán. Illetve elfogadtam a helyzetet. Ennek a házasságnak vége. Ennyit tudott és kész. Levontam belőle a tanulságokat és be kell valljam sokat tanultam ez idő alatt. Főleg magamról az igényeimről és az érdekeimről. Sokkal biztosabban állok most a lábamon - jó még nem teljesen - mint bármikor korábban. Egyre jobban érzem magam egyedül és nem magányosan. Nem keresem egy új tartós kapcsolat lehetőségét mert nem érzek hozzá kedvet. A rám tőrt szabadság sokkal vonzóbb jelenleg mint egy másik bicebóca kapcsolat csak azért, hogy legyen valaki. Újra felfedeztem a világot olyan dolgokat csinálok amikről álmodni sem lehetett házasságom idején.
Természetesen tisztában vagyok vele, hogy elsősorban magam miatt nem csinálhattam azt amire vágytam volna.
Kényelmesség, gyávaság, hiányzó minták, önértékelési hibák vezettek oda hogy a feleségem szoknyája széléről mertem csak körbe nézni..
De azt is meg kell mondani, hogy a feleségemnél sem volt minden ok. Ő sem vette az akadályokat simán.

De ez már elmúlt, és remélem ha valaki rátalál nagy nehezen erre a blogra leszűrhet belőle némi tanulságot akár nő akár férfi az illető.

üdvözlettel :barnabás

1. Kedves Barnó, azért azt ne felejtsd el, hogy a legjobb szívű pszichológus is pénzből él, a blogírás pedig ingyen van. Valamint a kettő nem zárja ki egymást, sőt, határozottan állítom, hogy gyorsabb segítséget jelent egyszerre több csatornán tanulni/gyógyulni/fejlődni, ki hogy fogja fel...
2. Az ajtóban előre-/ vagy nem előreengedés az úgy van hivatalosan, hogy idegen helyen befelé a férfi megy előre, hogy védhesse a nőt az esetleges váratlan veszélyhelyzettől, kifelé viszont előre kell engedni. Ez a szabály nem ugyanaz akkor, hogy ha együtt mennek valahova, vagy akkor, amikor csak véletlenül egyszerre akarnak ugyanazon az ajtón kimenni... de ez az egész protokoll-cucc egyébként több kárt csinál, mint hasznot, hiszen senki sem tudja pontosan, és csak ok a félreértésre, meg a sértődésre - bár arra mindig lehet okot találni...
3. Miért titulálják a férfiak "nyafogásnak", ha végre megtörténik az a ritka dolog, hogy elkezdenek az érzéseikről beszélni/írni...?
4. Én nem voltam olyan alapos, mint Zoli, csak a legutóbbi 1-2 bejegyzésedet olvastam el, de azért érdekelne, hogyan alakul a lelkivilágod. Őszintén, nem nagyon hiszek abban, hogy mostantól életed végéig egyedül fogsz élni, azt hajtogatva, hogy milyen jó. Furcsán hangzik ez a 21. században, de az ember társas lény...

Kedves "eztmondom"!

1.Igen, tudom és én is abból élek stb.
Viszont a blog hiába utal az analóg naplóra, mégsem az. szerintem.Mások az indítékai is a két dolognak és nekem is mások voltak ,mintha csak a magamból kiírás vágya vezérelt volna. És a különbség a nyilvánosság. Szóval akár hogy is vesszük ez bele van kalkulálva és én is szerettem volna ha mások is olvassák sőt reagálnak arra amit írtam.Egy idő után már ez nagyon kezdett befolyásolni és zavart az hogy nem túl érdekes az amit írok és kívülről figyelve a szövegeimet , egyszerűen nyafogásnak tűnt.
2.Nagyjából tisztában vagyok az etikett ilyen irányú előírásaival is, és nem tartom feltétlenül kidobandónak őket. Bár kötelezőnek sem írnám elő használatukat. Talán ezek is információt árulnak el használójukról vagy mellőzőjükről. Már aki érti a kódot.
3. Kedves "eztmondom" úgy vélem te nő vagy azért kérdezed ezt kicsit értetlenűl.
Azért titulálják, "nyafogásnak"mert így nevelte őket az anyukájuk, mamájuk, nagynénikéjük, tanítónénijük plusz a férfi vonal is.
Szóval leány gyereknek ér sírni a fiuknak katona dolog a fájdalom.
Igen ezek túl mélyre égtek be a tudatunkba. A felvilágosult Ranschburg Jenő TV-ből áramló tanácsai ellenére....
4. Erre én lehet , hogy sokkal kíváncsibb vagyok mint te.:)
Az ember társas lény igaz de ebből nem következik a párban élés kényszere. Viszont ha már szociálpszichológiánál tartunk: az ember egyszerre társas és páros lény is.
Szóval a kocka el van vetve...

1. Igen, az ember azért (is) ír pont blogot, hogy mások is olvassák, és reagálhassanak rá, ez a jó benne, de ha kapsz rá reakciókat, akkor miért gondolod, hogy nem érdekes, amit írsz? Hogy mennyire hagyod befolyásolni magad egy vélemény által, azt ugyanúgy eldöntheted magadban, mintha csak egy baráti társaságban hallgatnál valakit.
2. Én sem tartom kidobandónak őket, Isten ments, csak arra panaszkodtam, hogy sokszor túl bonyolultak, és félreértésekre adnak okot. (Rövid példa: A. országban ha vkinek baja van, illik megkérdezni, hogy mi baja van, B. országban illik tapintatosan hallgatni körülötte, ha vki A. országból B. országba jár dolgozni és baja van, már sértődhet is megfele, hogy senkit nem érdekel, hogy baja van.)
3. Tudom, hogy nevelésbeli hülyeség ez, de nem tartom helyesnek és sajnálom, hogy így van, azért kérdeztem amúgy költőien. Hátha lassan ez is megváltoztatható. 100 éven belül...:) De hát valamikor el kell kezdeni, nem ?
4. A társas lény-páros lény gondolatmenetnél bevallom, összezavarodtam.:) Biztos utalni akartál valamire nem túl konkrétan, de csak találgatni tudok. :P

Az az igazság , hogy mióta elvileg befejeztem a blogom írását azóta jelentkezett némi - rendszeres - visszajelzés.
Szóval a motiváció vagy ..most nem is tudom minek nevezzem, kicsit későn érkezett.
Ez persze jobb mint a....

Szerintem is meg fog változni a nevelési hozzáállás.
lassan. nagyon lassan. De ez engem és a kortársaimat (ez itt persze túl általános, mert alapvetően mégis csak az értelmiségieket érintő probléma kőr, illetve azoknak is csak egy kis csoportját...vagy tévedek?) már nem befolyásol, legfeljebb majd a gyerekeinknél odafigyelünk egy kicsit jobban.
Átmeneti generációk vagyunk még különösen itt Magyarországon.
Az viszont érdekes kérdés, hogyha egy idő után már csak hímnemű és nőnemű egyedekről, emberekről beszelünk, eltűnik-e az a probléma halmaz ami a férfi és női szerepekből következik?Ami probléma halmazból táplálkozik mondjuk ugy a művészet 2/3-a.Szerény becslésem szerint.
Mi lesz akkor ha sem a nő neműekre sem a hím neműekre nem fog nehezedni semmilyen szerepmegfelelési nyomás?
Ez lesz a szép új világ?

Ez utóbbin én is gyakran gondolkozom, és olvasgatok is róla. Van is egy ilyen Mesterkurzusos tanulmánykötetszerűségem a nőies nő-férfias férfi, férfias nő-nőies férfi problémakörről, és mióta olvastam, azóta nemcsak okosabb lettem, hanem könnyebb is itthon. :)
Tény, hogy ma már nehezebb megtalálni az arany középutat, férfinak és nőnek is egyaránt, de nem lehetetlen (csak kutatni kell feszt). Nemrég szigorúan ezzel a témával zarándokoltam hétről hétre a pszichológusomhoz (gyakorlatilag párterápiára egyedül... mind1), ő azt mondta, a férjem akkor lesz férfiasabb férfi, ha én nőiesebb nő leszek, és fordítva. És bár bökte a csőrömet, hogy mindig nekem kell fejlődni, meg változni, igaza lett, a helyzet javult.

Egyébként egész véletlenül a flörtkészségről is olvastam pszichológiai tanulmányt:), amiből szintén az derült ki számomra, hogy ahhoz, hogy egy nő nőies legyen, télleg elég egy férfi, és fordítva. Más kérdés, hogy ha volt szikra és elkezdődött a lángolás, hogy az istenbe' lehet rendesen vigyázni a tűzre, hogy ne aludjon ki, vagy ne ontson mérges füstöt...

Ezek a végkonklúzió mondatai. Egymásból váltja ki a két nem a másik számára vonzó viselkedést.
Ami megnyilvánulhat látvány nélkül írásban és hangban is. akár. De egy fényképbe is bele lehet "szeretni". De a szerelem mégis csak egyszemélyes gerjedelem amihez kell valami indikátor a másik személyében. Viszont - mint nem rég megtudtam - ilyenkor egy anyag keletkezik az agyunkban és az egy idő után feleződik majd elbomlik.A saját érdekünkben mert különben belepusztulnánk a felfokozott állapotba. Viszont így a szerelem is elmúlik - törvényszerűen. és utána gyakran, nemsokára a szexuális vonzódás is. és ehhez még hozzá jön hogy az ember poligám állat - a nőket is beleértve - és egyszerre páros és társas lény.
Azaz nem csak emberi közösségre van szüksége az élethez és a boldogsághoz hanem párra is.
De hányra?

Hát ez az utolsó nem is olyan egyszerű kérdés, főleg a belenyugodni nem tudó típusok számára, és főleg ha nem soros, hanem párhuzamos kapcsolásban gondolkozik az ember...:( :/ :)

Igen, a hormonok bármit képesek megcsináltatni a gazdájukkal ld. szerelembe esés nem logikus módon, szülés, szoptatás elviselése, a nőket - meg az őket elviselni próbáló férfiakat - kedvükre dobálni az érzelmi hullámvasúton havonta - ha hagyják.
Nekem van egy olyan egyéni tapasztalatom, hogy kellő belső megfigyelés eredményeképp lehet őket terelgetni, tudatosan "gerjeszteni", meglovagolni stb. Csak idő megtanulni (vagy újratanulni?). Viszont működik tőle a házasság (is).

Mind1, nem akarom túlrágni a témát. A lényeg, hogy ezt tanulni kell, de mindig is tanulni kellett, mindig az adott kornak megfelelően. És mint minden tanulásnál ennél is igaz: aki nem tanul, előbb-utóbb megszívja, aki meg mutat hajlandóságot, annak meg előbb-utóbb megtérül a befektetése.
Köszönöm, hogy reagálhattam és visszareagáltál, Ha úgy adódna, a továbbiakban tryanaxkukacgmail.com emailcímen szívese(bbe)n eszmecserélek tovább.

A párhuzamos kapcsolás alatt szeretők tartását értjük?
Bevallom van ilyen jellegű tapasztalatom. Amikor én vagyok a (nevető) 3.
Nem az elhódítás, meghódítás miatt. Erről szó sincs. Mindenki marad ott ahol van. Mert...mert gyáva kényelmes stb. És különben is hol van az megírva hogy a házasság alapja a szerelem.Sehol.Sőt. Alapvetően a házasság egy gazdasági szövetségként létezett(jött létre) a hatékonyabb túlélés céljából. És ez a funkciója most is működhet. A szerelmi ügyek meg jönnek mennek.
Ez egy cinikus álláspont?

A tanulással nagyon egyetértek.
Miért gondoljuk azt hogy az írást, olvasást , számolást kicsi kortól kezdve évekig kell gyakorolni tanulni míg az együttélés technikáját mindenki az anyatejjel szívja magába?

Én is köszönöm az együttműködést.
Legalább így a végén sikerült párbeszédet kialakítani, és hátha hasznosat.

Oké, hozzuk vissza ide.
Szóval, igen, szeretők tartását, bár szívesebben nevezném mondjuk "egyéb alternatív kapcsolatok"-nak :D, ez így kicsit tágabb, mert hiszen annyiféleképp lehet (ezt is) gondolni-akarni-tervezni(-csinálni).
(Azért szerintem nem olyan rossz érzés benne a meghódítás folyamata sem.:D)
Mindenki marad ott, ahol van: szerintem azért, mert 1. nem akar rosszat 2. megszokta.
Pont ezen gondolkoztam valamelyik este, hogy a házasság gazdasági (meg politikai) eszköz volt/van/lesz a történelemben, hozzátenném, az európai kultúrában. Mert ha többnejűség és/vagy (bár ha "és" lenne, elég nagy lenne a kavarodás...) többférjűség lenne, mindjárt más lenne a helyzet.
Lehet, hogy cinikusnak érződik, szerintem az őszinteség egy érettebb formája.;) Mindig is úgy volt-van-lesz, hogy a sok évtizedes házasságot vmilyen "pótlással" tudják viselni az emberek. Hogy ez x számú "másik", vagy 1, de az nagyon, vagy inkább alkohol, drog, pc, a másik bosszúból érzelmi zsarolással sírba való kergetése vagy még rosszabb, szappanoperanézés:), az már csak az adott személy jellemvonásaitól függ.
Jártam egyszer pszichodrámára - járnék még, ha lehetne - ott döbbentem rá én is arra, mennyi az Élethez Tényleg Nagyon Fontos dolgot nem tanít meg nekünk senki, pedig kéne, egyre inkább (de bezzeg várnai csata 1444...).

Furcsa blog lesz ez így, bejegyzések nincsenek, csak kommentek, nem? :D

Ez egy furcsa blog.
Ezennel tekintsük a kommenteket bejegyzésnek!
(DE mintha máshol is így volna nem? Egy cikk aztán végeláthatatlan komment áradat.:))
Lényeg, hogy nem értek hozzá.
Mint ahogy a párkapcsolatok megéléséhez sem. És ez egyre jobban így lesz minél okosabb vagyok. Illetve öregebb - tapasztaltabb. 20 évvel ezelőtt sok kompromisszumot hoztam, hogy végre ne legyek egyedül és legyen csajom. Meghódítás és meghódolás mindenáron. ( Bár a szerető státuszban a hódítás teljesen másképp jelenik meg.Különösen ha a férfi a meghódított .Nincs kizárólagos tulajdonlás sem.)
És nem kimondottan a dugás miatt volt az így. Egyszerűen rettegtem az egyedülléttől. Ahogy mindenki a kortársaim közül.
Most meg "rettegek" az elkötelezettségtől, ahogy sokan a kortársaim közül.
Igen, átcsapott a dolog a mániákus ragaszkodásból a korlátlan függetlenség imádatába. Na jó vannak gyengébb pillanatok ahol van egy kis ácsingózás az családi idill megélésére. És az ember egyre elérzékenyülőbb is lesz. De ez lehet hogy a szabadságharcosok sajátja? A saját pszichodrámájukban?

Végül is nem a műfaj a lényeg, hanem a mondanivaló.
Én úgy szoktam gondolni, hogy minden ember - férfi és nő - alapjában véve, ösztönszerűen ért a "párkapcsolatok megéléséhez", így születik, harmóniában és egyensúlyban a sok mindennel. Aztán jön az a sok(k) hatás, ami elrontja ezt az egészet. Az örömhír az, hogy helyre lehet hozni, csak hát munka. Meg idő. De nagyon jó befektetés, és kutyául élvezetes, amikor kezd megtérülni.
20 évvel ezelőtt ki kérte azt a sok kompromisszumot...? Talán az önbizalomhiány...:
Egyedüllét és elkötelezettség, akinek megvan az egyik, a másikon gondolkozgat és fordítva. Megfelelő háttérrel szűk ketrecek, szerintem mindkettőt lehet élvezni.
Én a társas magánytól+a szellemi magánytól rettegek/szenvedek/keresgélem rá a megoldást.

A "dugások" olyan üresek, nem? A legjobb, amíg megtörténik, az is jó, mikor megtörténik, de utána...?

Heheh, "az ember egyre elérzékenyülőbb lesz".
1. feladat: írd le, hogy "ÉN egyre elérzékenyülőbb leszek",
2. feladat: fejtsd ki az elérzékenyülőbb szót. ;)

((Nekem az volt az újévi fogadalmam, hogy mostantól senkinek az égvilágon nem akarok megfelelni, egyedül magamnak. Egész jó érzés. Ehhez viszont meg kellett először ismerni magamat, de tényleg. Nem azt a sok kompromisszumot hozott csinált izét, hanem az igazit, jellemhibákkal, adottságokkal stb.))

El kéne már olvasnom ezt a blogot az elejétől.

Nnna, végigrepültem a bejegyzéseket, volt, ahol le is szálltam. :)

Gyorsan olvasol:)
Na ugye hogy nem túl tartalmas nyafogás az egész?
Bevallom én nem merek végig menni rajta. Olyan mintha a használt kis gatyát kéne újra felvenni...
2.a feladat megfejtése: régen is volt, hogy elérzékenyültem banális dolgokon, de most gyakrabban.
...kész is vagyunk.
egyébként hobbi nyelvújítóként is számon tartom magam.:)

A dugások izgalmasak is lehetnek meg üresek is, kínos öltözködéssel gyors távozással.
A fontos lehet hogy ki mit vár a dologtól már az elején. Ja és a kellő gátlástalanság sem hiányozhat. Ez viszont csak egy kor és tapasztalat után lesz meg. Általában.
Szóval kettőtök hozz állásán talán több múlhat mint a szerelmen.
Nekem mindenféle tapasztalatom volt a témában.
A szerelemben lenni és úgy szeretkezni nagyon klassz is lehet meg nem is annyira.
Futó szimpátián alapuló légyotton is egekig nőhet az izgalom.
Nagyon szép fiatal lánnyal is lehetnek kínos pillanatok, kellemetlen meglepetések és első látásra szürke veréb, vagy aszexuálisnak látszó nőszemély is okozhat megdöbbentően kellemes élményeket.
Hogy mitől kattan be az ember itt és mítől lesz máskor kiszámított dögönyözés? Fogalmam sincs.

Valahol olvastam, hogy a nők és férfiak között többek közt az is különbség ahogy a szexualitást megélik.
Azaz a nők orgazmusa, különösen a többszöri és egy partnerhez köthető, törvényszerűen érzelmi függőséget fog kialakítani bennük. A partner egyéb kedvezőtlen tulajdonsága ellenére. Míg a férfinél nincs ilyen összefüggés.
Sőt a Nagy Szerelemmel történt sex is lehet kevésbé izgalmas mint egy futó kaland, és lassan csendesülhet sőt az unalomig laposodhat.

Ezt most megcáfolhatnád..ha tudod:)

Na és sikerül megfelelni annak a valakinek akinek találod magadat?
És sikerült újra építeni a házasságot?
Állítólag unalmasak a sikersztorik de én unatkoznék egy kicsit kíváncsian.

Hát pedig jó lenne, ha végigmennél, mi munkám van már a kommentekben....:) Vedd úgy, hogy ki van mosva a gatya. Na.
Ej-ej, ezek a feladatmegoldások...;)

A következő nagy résszel egyet kell, hogy értsek, és nem, én sem tudom, mitől van "szikra", és mitől nincs, talán mindenféle külső-belső dolog véletlenszerű együttállásától, a megfelelő nemi hormonok kellő túlműködésével az élen, nem tudom. Túl sokat mondjuk nem jó rajta rágódni.:) Kiegészítésképp olyan is van, hogy se elsőre, se másodikra nincs szikra, csak harmadikra van, és akkor derül ki, hogy megérte türelmesnek lenni. (Ez a jó tanítvány.)

Hát, lehet, hogy vannak ilyesmik a nagy könyvben, de szerintem sem a nő, sem a ffi nem működik ennyire egyszerűen, meg ennyire egyformán sem. A kettő együtt meg plááne nem. Márminthogy orgazmus, meg függőség. Tudok mindkettőre kapásból kivételt felidézni. (Olyan nőt, akinek vannak egy férfival jó orgazmusai, mégis csinálja mással is, meg olyan férfit, aki olyan gyönyörökben részesül, hogy akár a "rabszolgája" is lenne a nőnek, csak hadd részesüljön benne még...)
Az "állandó szexet" is meg lehet újítani, legalább is nekem (nekünk) sikerül, sőt van benne valami spéci izgalom, a másikat egy újabb oldaláról megismerni. Csak nem kell hozzá prűdnek lenni, ja meg piszkosul nagy adag "behálózási praktikák mesterfok" szükségeltetik hozzá annak, aki jobban akarja (mert a 2-ből az 1-ik mindig jobban akarja).

Megfelelés: fáradt vagyok! :)
Újraépítés: igen. Elég extrém megoldást alakítottam ki magamnak, nem szívesen írnám ide, még a végén utánozni akarná valaki, és megütné vele a bokáját.

Hatalmas respekt a befektetett energiáért, szellemi munkáért. Tényleg csak most fedeztem fel a vadi új kommenteket a régmúltból.

Növeled a várakozás izgalmát?
Tudod milyen sokan keresik itt azt amire te rátaláltál. (Illetve ti.) Olvasók 100 000-i!! :)))

Extrém megoldás és társai. Persze persze...
Mint többszörösen is kudarcot való, ex-házas követelném a megoldást. Főleg ha nő lennék ,...és működhetne bármi recept.
Természetesen kíváncsivá tettél a titkolózásoddal, de sajnos, előre nem hiszek benne.
És már különben sem vágyom tartós kapcsolatra - ha az együttélést értjük alatta.
"Kész az egész
Mindennek vége,
Vége már és
Nem lesz másik
Nem lesz jó
Soha már
Soha talán. "

Ezt csak a nosztalgia kedvéért. Szóval semmi szívszorongató pesszimizmus. Inkább felszabadító melankólia.
Néhányan összejárunk korombeli ex-"apák" meg még nem házas de sokat tapasztalt férfiak.
Egybehangzóan senki sem vágyik még egyszer családi kalodába. Pedig...
Ismertem őket még anno mikor nem is létezett más számukra, ahogy nekem sem.
Mindenesetre most mindenki ezerrel próbálja megtalálni önmagát, kreativitását, identitását. Össze-vissza kever mindenki mindenféle nőkkel, de a legkisebb erőbefektetéssel.
Rég kimúlt hobbik feltámadnak, gyerekkori vágyak kielégülnek, nagy játszóházzá kezd alakulni a közeg.
Erre mondják: legszebb férfikor.

ui.nekem is volt régen olyan tartós csajom akivel extrém módon működött a szex. Mégis megcsaltam egy kevésbé szép és izgalmas nővel, pusztán csak a mássága miatt.
ez egy ffi belső kényszer volt:))
tényleg nálatok létezik ilyesmi?

Khm. Hadd adjak egy pici teret a bennem rejlő bölcsésznek.
"Mint többszörösen is kudarcot való, ex-házas követelném a megoldást. Főleg ha nő lennék ,...és működhetne bármi recept.
Természetesen kíváncsivá tettél a titkolózásoddal, de sajnos, előre nem hiszek benne.
És már különben sem vágyom tartós kapcsolatra - ha az együttélést értjük alatta."
Most hagyd ki az első és az utolsó mondat közötti szöveget, és olvad őket össze. Mi benne a furcsa? De nézheted folyamatában is a mondatok kulcsszavait. Olyan, mintha saját magad sorvasztanád tudatosan el az egyébként ösztönösen és normálisan újra meg újra feléledni próbáló hitedet. De biztos csak szerintem...;)

Felszabadító melankólia? Olyan nincs, vagy csak én nem vagyok még elég öreg.:P

Valamennyire megértem ezt az "ex-apa" típust. Megértem, de kicsit azért sajnálom is. Mert alapvetően minden, MINDEN embernek szeretetre van szüksége. Kapásilag, adásilag is. Ez is ilyen demokratikus cucc. Mint a halál. Vagy a betegségek. Meg az öregség. Amikre az "ex-apák" a legkevésbé sem szeretnek gondolni. Valamiért.

Szerintem ezt a "családi kaloda" cuccot meg lehet oldani, hogy ne legyen kaloda, sőt én úgy látom, a férfinak sokkal könnyebben meg lehet oldani, csak kell hozzá egy nő, aki szereti és bízik benne annyira, hogy segítse ezt a megoldást. Nálunk ez úgy van, hogy ugye én extrovertált vagyok, a férjem introvertált, nekem otthon kéne ülni mellette, vagy neki jönnie velem, mint egy táskának, de nem. Mindenki tiszteletben tartja a másik igényeit, és a sajátját sem erőlteti rá a másikra. Mert ez nem "olyan romantikus", hanem ettől lesz a "kaloda". Tudod, magánidő, páros idő, családidő. Kell mindegyik. Ha én menni akarok, hadd menjek, ő meg, ha maradni akar, maradjon. Nem olyan rossz ez....:D

Igen, vannak ezek a "kíváncsi" típusú pasik, akiket a MÁS vonz a legjobban. Szerintem meg az újra- és újra bizonyítás... nem vagyok férfi, de tök jól működik a történelemből vett "hódító" szó erre. Vegyük Nagy Sándort, aki a nőkkel is és a világ apró részeivel is ugyanazt csinálta. De nem kispályás módon. Szóval hasonlóan működhet érzésileg a folyamat. Mondjuk ezt tovább gördítve egy nő ebből csak úgy kerülhet ki győztesen, ha ellenáll, vagy k. ravasz.
Ha van is olyan nő, akinél létezik ilyesmi, az valamilyen "tévedésből" van úgy. Azér' mi jobban "szív" vagyunk...

Ja, és nem is erre mondják, hogy legszebb férfikor. :D

Írtam egy k. hosszú kommentet és eltűnt. Úgyhogy most k. mérges vagyok.

Na, nem is tűnt el. Akkor megbocsátok. :P

Kicsit okos katás lett azér' ez a hosszú komment. Bocsi, így sikerült leírni, amit gondolok. És kimaradt egy s betű.

Kedves Kata!
s
hiány pótolva.
:)

Lehet, hogy benned nem egy bölcsész hanem egy analitikus lappang. Vagy mindkettő.
Sajnos bennem egyik sem. Ezért nem értem miért lenne ellentmondásos az idézett szövegem.
Illetve a megfogalmazása nyilván barkácsolt és félre érthető - a fenti okok miatt - de továbbra is állítom, hogy nincs bennem hit. Lehet, hogy valamikor újra éled, de jelenleg nincs sóvárgás egy újabb tandem iránt. Punktum

Felszabadító melankólia pedig van.
Ha még sincs követelem a feltalálását.
Illetve már fel is találtam.
(FFL:Melankólia)

Ti egy szerencsés pár vagytok. Az egyre csökkenő halmaz tagjai.
"csak kell hozzá egy nő, aki szereti és bízik benne annyira, hogy segítse ezt a megoldást."
köszi ez jó ötlet már megyek is a spájzba és veszem le a polcról a bizonyos nő neműt.
A Nagy Sanyi és a nők valóban kerek teória, de sajnos bármennyire is az, általánosító. Férfiasság és nőiesség két végletes tulajdonság de az emberi egyedekben mindkettőből van. És ahány egyed annyiféle arányban. Vannak kíváncsi férfiak és vannak hódítók.És a kettő keveréke is.
Nem fogod elhinni de már találkoztam hódító nővel is.De kíváncsival sokkal többel -ez igaz.
Nekem továbbra is az a meggyőződésem, hogy a csak szerelmi alapokon álló párkapcsolatok (házasság is)végesek.
Attól függetlenül, hogy nem lesz mindig végük.

Jó reggelt! :)

1. Hát aszondod, követeled a megoldást. Minek, ha úgysem hiszel benne? Csak az elmélet, meg a több 100 ezer olvasó kedvéért, napersze.:)))
2. Szerintem úgy van a mondat helyesen, hogy "én már különben sem vágyom szarul működő tartós kapcsolatra".

3. Spájz: mindig azt mondogatom a környezetemben meg a tanítványaimnak (középiskolai tanár vagyok) (időnként), hogy a párválasztás-keresés-találás a legnehezebb dolog az egész életben. Annál már csak egy nehezebb dolog van: megtartani, ha megtaláltad (közhely) (nem véletlenül).
Azt is szoktam mondani, hogy 2 eset van:
A. a szívére hallgat az ember akkor is, ha párszor odaüti magát, és kicsit fáj olyankor
B. nem hallgat a szívére, hanem inkább agyal egy csomót, és végtelen ideig fetreng gúzsba kötve, míg - sokszor a szenvedés csúcspontját elérve és vmilyen katarzison átesve (ez kicsit hülyén hangzott itt) - rájön, hogy ez nem annyira pálya, és elkezd a szívére hallgatni (magyartanár, igen).
Nekik még könnyű ezt elmagyarázni, nem áll mögöttük évtizedes agyalós munka, minekutána már fogalmuk se lesz, hogy is kellene a szívükre hallgatni. Mindenesetre, ha ez működne, akkor lenne egy spájzkulcsod...
Tuti 100, hogy fiatalság és egy kis maradék naivitás is beszél belőlem, de ez így van rendjén.:)

4. Hát ja, Nagy Sanyival általánosítottam, ez igaz. Az is igaz, hogy minden ffi és nő egyéni elbírálás alá tartozik, mivel hogy egyén. Az meg az egyik kedvenc témám, hogy kiben milyen arányban van nőiesség meg férfiasság. Magam miatt. Elhiszem, hogy vannak hódító nők. Nálam ez az alapállás. Ez amolyan vadászösztön, ami valahogy, ki tudja, hogy, belémkerült, de nagyon élvezetes a létezése.:D Kicsit macskanő-szerű. De azért van különbség abban, hogy csinálja ezt egy nő, meg egy férfi... kíváncsi is vagyok, elkoptathatatlanul. Nem lehet, hogy ez a 2 tulajdonság együtt jár...? :)

5. Az biztos, hogy a szerelem egy kapcsolatban elmúlik aztán. Ki van mutatva, tudományosan meg van magyarázva, ezen nincs mit tiltakozni. Számomra valamennyi kapcsolatnak ez volt a legnehezebb pontja. Mikor éreztem, hogy vége a kampánynak. (A húgom ilyenkor rendre kihajigálja a pasijait, mert már nem akarják tovább a tenyerükön hordozni. A szemetek.:D)Hogyan tovább? Van tovább? Van tovább, de tény, hogy nehezebb. Olyan, mintha addig tolta volna a tandemet:) vmilyen erő, onnantól meg magatoknak kell hajtani. Munka. Sok, sokféle. Vannak emelkedők, lejtők, nem mindig ugyanarra akartok menni, nincs mindig ugyanannyi erőtök tekerni. Stb. stb. De hát, mint minden munkának, ennek is megvan az eredménye.

elhiszem.
elhiszem hogy a befektetett munkának van eredménye. Sőt tudom. De ez a módszer a szerelmi életemben nem működött. Illetve az energiák elmentek a gyűlölködésre a nyelésre és a következő "áldozat" bevonzására.
A húgoddal vagyok egy véleményen.Vagy csak 1 fejlettségi szinten?
Nekem ez már egy eredmény, hogy idáig eljutottam. Ha már nem ok. a dolog akkor szépen kimondom és köszönöm szépen.
Ennyi évbe tellett, hogy erre a szintre eljussak amit már a húgod is könnyen teljesít, te meg már rég túl vagy rajta.

De most pihi van. Tényleg nem hiányzik most a az együtt fekszünk együtt ébredünk .

A3. pont is nagyon kerek és szép.
Szerintem inkább a + tapasztalat mondatja veled nem a naivitás. (a fiatalság meg relatív)

" Szerintem úgy van a mondat helyesen, hogy én már különben sem vágyom szarul működő tartós kapcsolatra".
Egyenlőre semmilyen tartós kapcsolatra sem, ami összeköltözéssel jár. Tartós szeretői (titkos) pozíció,vagy ennek legális formája jöhet.
Látom nem hiszed el hiába bizonygatom.

A hódító nő egy érdekes felállás, tényleg.
Van aki szerint minden nő az.
Illetve alapvetően a nők keverik a kártyákat, helyezik el azokat a kifinomult csapdáikat amikbe nekünk bele kell sétálnunk, ráadásul erős felindulásból.
Sétáltam már bele ilyen hálóba én is, és tulajdonképpen csak a következő kapcsolatom világosított fel a dologról, aki tevékeny részese volt a korábbi hadműveletnek.
Hülyén éreztem magam. utólag.
Egy casanova ismerősöm szerint a férfi választ a nő dönt.
Én nem vagyok járatos a témában...

Gyűlölködés? Nyelés? Ezeket miért kell? Ezt nem értem a környezetemben sem. Igaz, én egyikre sem vagyok képes (és remélem, hogy ez így is marad). De hát csak árt mind a kettő...

A húgom... sokat szenved! Mondjuk már lett spájzkulcsa, meg is találta azt a bizonyosat. Csak még nem hiszi el. Na meg a házisárkánygéneket is le kell még küzdenie. :D

Hát, ha sok idő kell kiheverni valamit, akkor sok idő kell. folyt. köv.

Szóval ha ott van az a szó, hogy "egyelőre", akkor úgy reálisnak tartom a nem-et, és nem bizonygatod hiába. Bár tudjuk, hogy mikor szoktak "bizonygatni" valamit. :D

Az egyik legfontosabb lecke azt illetően, hogy ki csábít el kit: virág-lepke. A nő a virág, a férfi a lepke. A lepke száll rá épp arra virágra, NA DE MIÉRT? ;)
(Azért kellemesebb hasonlat, mint a csapdás-hálós...)

A casanova ismerősöd mondatáról: szerintem fordítva édesebb és élvezetesebb.
De hát ki mit szeret. Mindenhez lehet megfelelő partnert/párt találni.

Nem hiszem el.
Sajnálom de egyszerűen nem hiszem el, h te mentes lennél a gyűlölködés, nyelés emberi tulajdonságától..teljesen.
Azt elfogadom h megfelelően tudod kontrollálni és vissza tudod fojtani magadban.

A húgod nem hiszi el? Mit?
A házi sárkány géneket is aktivizálja valami.
Sokat szenvedtem tőlük, de tudom -most már - hogy nekem is komoly részem volt az aktivizálódásukban.
Mostanában gyakran fordulnak hozzám ismerőseim párkapcsolati problémákkal.(mert mostanában már vannak ismerőseim :)
A probléma nagyon transzparensen jelenik meg az elmondások és a látszat alapján. De ez csalóka szerintem. Én arra jutottam, hogy egy kapcsolat fájából a külső szemlélő (bármennyire is közeli a nézőpont) csak a föld feletti részre láthat rá. Márpedig a fának legalább akkora a gyökér hálózata mint lombkoronája.

Na ez ami nem igazan jön be nekem.
Ha egy nő egyértelművé teszi hogy szabad a pálya, és erről állandóan biztosít is, nem számolhat boldog és hosszú együttlétre.
Csak úgy működhet a dolog ha annyira ravasz és ügyes, hogy feltétlen vonzalmára ne jöjjek rá soha.

A gyűlölködéstől teljesen mentes vagyok, ennek megvan a maga előtörténete, de így van, és egyébként hibának fogom fel. A nyelés megvolt, viszont tanultam rá módszereket, hogy ne legyen. Betegségek okozója.

Visszafojtás. Egyszer arról panaszkodtam a pszichológusomnak, hogy ha a dühöm előtörni készül, akkor A. hagyom, hogy minden gátat elszakítson, és egy csomó mindent magával sodorva - amit nem kéne - puszítson, B. visszaszorítom az egészet, hogy ne bántsak vele. Aszonta, a B-vel k. ugyanolyan sokat ártok magamnak, mint az A-val másoknak, és hogy találjak egy medret ennek a "düh"-nek, amiben elfolyhat. Találtam is.

A húgom azt nem hiszi el, hogy talált "egy férfit, aki szereti és bízik benne". (Tudod, ez olyan, mint amikor 1x bementem nagyanyám kamrájába, és levettem 1 befőttet. Penészes volt. Eldobtam. Levettem egy másikat. Az is. Harmadik... az is. Fogtam, és kipakoltam az egészet onnan, hogy ezek mind rosszak, ki kell hajítani. Mire ő jött jajveszékelve, hogy volt ott 1, amit a Boriska adott nemrégibe'. Hát, az tényleg jó volt!)

Jó persze, Isten mentsen, hogy hófehérre mossam a férjemet, persze, aktivizálja vmi a házisárkány géneket, csak hát soha, de soha nem javítanak a helyzeten (legalább is 12 óránál tovább kizárt :D - nálunk), hanem inkább rontanak. Ennél vmi hatékonyabb cucc kell.

Ez a "vannak ismerőseim" téma nekem fájó pontom. A picsába, nem poén babakocsis anyukákkal arról beszélgetni, melyik boltban akciós a bébiétel, vagy a nyugdíjas nénikékkel, hogy eggyel kevesebb hagyma volt az egységcsomagban. Ezek engem valahogy nem érintenek meg, és őszintén szólva, rettegek, hogy egyszer majd, észre sem veszem, és attól kezd el hevesebben verni a pulzusom, hogy meglátom egy szórólapon, hogy akciós a csirkefarhát...

Ez a gyökér-lombkorona hasonlat találó.

Nem pont így értettem a lepke-virág hasonlatot, de most legalább kiderült, hogy félreérthető.:) Legalább is hót máshogy értelmezted, ez érdekes. Tanulságos.

Vannak pasik, akik meg szétszorongják magukat, ha nem érzik 100%-ig biztosan, hogy "szabad a pálya". Állandóan tele vannak kérdésekkel, aminek csak az 5%-át teszik fel. És még az is sok... Tapogatóznak, hogy milyennek adják elő magukat, önmagukat kihagyva a választékból...

Az elfojtás a főbűnös.
Szeretném halálra ítélni, de felsőbb szerveim nem teszik lehetővé.
De a harc folytatódik ellene, gerilla harcmodorban.

Szerintem ezt a húgod jobban tudja. Illetve ha nem, akkor is. Ez van. Az ő rendszere hibát sejt az összefüggésekben. Persze lehet , hogy rossz a rendszere. De az övé.

Sok nő sétál bele ebbe a csapdába, hogy mikor elkezd gyerekeket szülni és nevelni magára marad a hasonló cipőben járó kolleginákkal. Vagy csak a gyerekkel. És a többiek korábbi barátok,szellemi partnerek, izgalmas fazonok sehol.
Nem vigasztalásul mondom de ez nem nemi kérdés. Azok a férfiak akik otthon maradnak gyeden simán belefutnak ebbe az életérzésbe.
Ez a blog is részben erről szól, és az a kiállítás is - oldáskényszer - amit itt már említettem szintén.

Igen vannak ilyen pasasok.
Én is közéjük tartozom.
Továbbra is szeretnék de már csak szimpatizánsként....

Ja, hát a férfiak nagy harcosok, egyedül akarják felvenni a harcot mindennel az égvilágon...:) A Mindentudás Egyetemén tartott erről egy előadást egy professzor bácsi, és kihozta a végén, hogy ez a fő oka annak, hogy annyival alacsonyabb a férfiak átlagéletkora. Az elfojtás, meg a nem sírás, meg a "nem beszélek róla", meg a "harcolok Ellene". (Kár, hogy ma már a nők is ugyanezt csinálják. Bezzeg régen.)

Igen, igyekszem én is ezt mondogatni magamban, hogy ő jobban tudja, csak a szívem szakad meg rajta, mikor újra meg újra szenvedni látom, meg 25 évesen teljesen kiégni.

Nekem a net a vészkijárat, így egész jól meg tudom védeni magam az elbutulástól, meg más egyéb kellemetlenségtől.:)

Teljesítményszorongás, ej, belénkpüfölik itt nyugaton pici korunktól. A keletiek bezzeg tudják élvezni az utat is, még jobban, mint a célt.

na igen utolsó leheletünkig.
"És ahol sírjaink domborulnak...."
professzor bácsi biztos nem harcolt annyit ha megélte azt a szép kort.
Ironizálok persze.
Igaza van és még sok mindenki másnak is aki kihoz ezer okot miért vagyunk törékenyebbek mégis mint a gyengébb nem.
Leginkább a nők miatt...vagy még sem?
Létezik olyan kutatás is hogy a házas férfiak jobban bírják. A magányosok korábban hallnak.

Szerintem egyszerűen a férfiak mindent "erőből" akarnak megoldani. Mert ezt tudják erre nevelték őket, ezt a példát látták aputól nagypapitól és Petőfi Sándortól.

De már érezni a változás szelét. lassan a nők ki fognak egyenlíteni és az ő várható életkoruk is lecsökken. Ha a férfiak jelenlegi útját akarják járni.

Igen a keletiek. Viszont azért ők veszik át ezt az egészségtelen életmódot és teljesítmény orientáltságot, Nem mi a keleti út élvezését.

Nincs bajom a tao-val meg a buddhizmussal. De valahogy mégis csak nyugati világot utánozzák a többiek.

Négy megközelítés a törékenységről.

1. Ezt a témát, hogy ki a törékenyebb, olyan tandemesen látom. Vannak szakaszok meg helyszínek, ahol a férfi tud és szeret jobban tekerni, és vannak, ahol a nő. A másik olyankor max. segíthet, legalább azzal, hogy nem kezdi el visszafelé tekerni a pedált mély meggyőződésből...

2. A családomban csak özvegyasszonyok vannak, sokan, özvegy férfi viszont nem. Egyetértek azzal, mert egyszerűen látom, hogy így van: a nők csinálják ki maguk mellől a férfiakat a maguk kis szelíd (?) terrorjával. Persze ez is valaminek a következménye, de hát erre meg azt szoktam mondani, hogy az ok nem mentség.

3. Biztos valamelyik Indiana Jones-filmben van, mikor a minden veszélyen átugráló Igazi Férfi Harrison Ford megsérül, és jön az a bizonyos jelenet, mikor a nő ápolgatja, még puszit is ad rá, és kérdezi, "hol fáj még?", az Igazi Férfi pedig rámutat a szájára. Olyan édes. De van Mel Gibsonnal is ilyen megsérülős-ápolásos jelenet. A törékeny férfi. Nem lehet neki ellenállni. Egy ilyen pillanattól minden nő odavan, legalább is én igen. Aztán a következő jelenetben már lövöldözhet meg ugrálhat meg ostorcsattogtathat tovább. Senki sem csak fehér vagy fekete.

4. Sok-sok évig igyekeztem mindig erős és tökéletes lenni, minden elvárásnak maximálisan megfelelni, és sikerült is, mégsem éreztem jól magam. Aztán jött egy időszak, amikor elgyengültem, elfáradtam, nem érdekelt, hogy napvilágra kerül pár hibám; akkor az emberek sokkal szerethetőbbnek éreztek, és bátrabban, közeledtek hozzám.

Itt mindennel egyetértek.

Mi lenne, ha megegyeznénk abban, hogy ez a kelet-nyugat átvétel-átadás az oda-vissza áramlik, így közeledve egyfajta jótékony asszimilálódáshoz a 21. század emberében?

Anya gyermekével (aki természetesen kisfiú), Pieta,
Ezek jutnak eszembe ha a nagy nyugati kultúra egyik meghatározó férfi-nő viszonyáról beszélünk.
És persze Woody Allen, megfelelő fejezetei.

Az általad idézett jelenetek ezekre a beidegződésekre bazíroznak és "hergelik" a női nézők ösztöneit..Üzletszerűen.
Ezek a jelenetek másképpen: kisfiúnak a nagy és komoly játék hevében plezúros lesz a térde amit a büszke anyuka nagy gondoskodással ápol le, puha puszijával bocsátva útjára az ifjú harcost, játékost stb.

Nagy vita téma, hogy az anyai szeretet mikor válik a férfiasság kialakulásának gátjává és mikor a férfi érzelmek egészséges kiélésének forrásává.

Pszichológusok nemzedékei élnek meg ebből a viszony rendszerből keletkező probléma csokorból.

Az első látogatásomkor még le sem vettem a kabátom a pszichológusnőmnél már is az anyámmal való kapcsolatomról érdeklődött.
(de még a természetgyógyász is:))

Az anyjával való viszonya neuralgikus pont egy férfi életében. Nem tudom mi a jó recept.

Én kiegyeznék ebben. De nem csak rajtam múlik...

Á én nem hiszek ebben az összeesküvés-elméletben. Mármint az üzletszerű ösztönhergelésben.

Egyébként - bár nekünk 2 lányunk van - nehéz ügy eldönteni, hogy hol a határ a pátyolgatás meg a keménynek nevelés között. Van is vita róla eleget nálunk, és csak remélni merem, hogy jól csinálom.

Az én férjem az anyukája és a nagymamája túlzott pátyolgatásának köszönhetően ilyen befelé forduló, önállótlan, bizonytalan, kommunikációproblémás, bölcsen óvatos (=gyáva). Felnőttként küzdhet vele eleget.
Szerintem mindennek megvan a maga ideje, meg mértéke a pátyolgatásnak is, meg a szigorúságnak is.
Én nem tudom, sőt nem értem, mi késztet egy anyát arra, hogy a gyereke fenekét 12 éves koráig kamillás vattával törölgesse, nehogy baja legyen. Vagy hogy a 4 évest ne engedje a lábán menni a lépcsőn, vagy egyedül lecsúszni a csúszdán.
Azt sem, hogy ha belémharap a gyerek, és rákiabálok, arról mér' kell azt gondolni, hogy attól a gyerek pszichés eset lesz. Á namind1. Számomra dühítő témába sodródtam. Van valami olyan cucc a nőknél, hogy ha valami történik, mindig egyből a legrosszabbra gondolnak. Úgy az agyuk, hogy "miért ne velem történne meg", míg a férfiaknak úgy, hogy "miért pont velem történne meg". Lehet, hogy ezzel kapcsolatos.

A pszichológusok másik fele meg, a nők apakomplexusából keres jól...

Érezhetően rossz hangulatban vagy.
Remélem nem egy (vagy több férfi) miatt.

Hit nélkül is működik. Az összeesküvés -elmélet gyártás is meg a filmipar is.
Akkora pénzekről van szó hogy semmit sem bíznak a véletlenre. Ki van az porciózva mikor, kinek kell elérzékenyülni és mennyire.
A film még mindig nagyon hatásos propaganda eszköz amit használnak is, minden oldalról.

Igen erre gondoltam én is.
Mint gyakorló fiú - akár hány éves és apa - még mindig viselem az anyám infantilizmusba csomagolt terrorját. És ezen nem lehet változtatni, csak valamelyikünk halálával tűnhet el.

Van egy ismerősom akinek 3 gyereke van. 2 lány.1 fiú. A kiskölyök természetesen abszolúte az anya kedvence. Bármit elérhet, széltől védett stb. A leányok is megvannak persze, de nagyság rendel kisebb figyelem jut számukra.
Az anya bevallottan "szerelmes a kis trónörökösbe. Nem hiszem, hogy később ez a rajongás változna annak ellenére, hogy a kis trónörökösből esetleg idióta kamasz majd az útját kereső fiatalember lesz.
De számára megmarad annak a kis édesnek - és ezt majd nem felejti el úton, útfélén hangoztatni - aki állandóan ott sündörgött a szoknyája körül (mert máshova nem engedte menni) és olyan okosakat kérdezett, mondott, nézett stb.
Nyilván ez ösztönös ügy. Nem tudom nem vagyok fiús anyuka.

Az apakomplexusról nagyon keveset tudok több okból is.Csak néhány feltételezhető megnyilatkozásával találkoztam ex-tanítványoknál.
Esetleg majd tőled felvilágosulhatok(tunk)?

Elsősorban mindig magam miatt vagyok rossz hangulatban. Aztán más kérdés, hogy ugye ki aktiválja ezt. Viszont ennek a felfogásnak köszönhetően a hibát és a megoldást is magamban keresem, és meg is találom. Ha az aktiválóban keresném... annak sose lenne vége. Értelme sem. Sajnos.

Engem nem zavar, ha az érzelmeimet használják arra, hogy pénzt keressenek, csak nekem is jó legyen. Eszem ágában sincs arra gondolni, mikor jön egy jelenet, ami végre segít pl. jól kibőgni magam, hogy nem adom át magam neki készséggel, hanem inkább felidézem, hogy ezt ők most azért csinálják így, hogy... stb. stb. Ez lehet, hogy butaságnak tűnik, de vállalom így is.

De lehetne változtatni rajta, csak nem neked.

Igen, a kisfiúval sok baja lesz majd egyszer a párjának/párjainak. Kérdés, hogy mekkora szerepe van az apjának az életében. Ha van (és pozitív), az még "megmentheti".:)
Ennek is kell, hogy valami múltbeli oka legyen egyébként, hogy az anyuka így viselkedik. Lehet, hogy csak ő tudná megfejteni. Ha akarná.

Az teljesen jól van úgy, hogy keveset tudsz az apakomplexusról. :D

sajnos most nekem van (lett) rossz kedvem.
pedig pont ma délután dicsekedtem el hogy végul is jó hagulatom van mostanában.
ha nem lenne ez a kézfájós dolog egész jó periódusomat töltenem.

Máskor befogom a számat és nyúzott képpel kussolok.

Ha rájövök zavar. És a rossz filmeknél mindig kilóg a lóláb.
Biztos túl intellektuálisan nézek a művészetre. De ezen már nem tudok változtatni. Sőt nem is akarok.

Miért van jól, hogy keresett tudok róla?
Ha nincs kedved beszámolni róla mert fájó pont - elfogadom.
De ez a - kisfiú, ne üsd bele az orrod a nénik dolgába - mentalitás felbőszít :))

Nézd a jó oldalát, én holnap merevítőt kapok, neked az bizos nem kell.;) Bár a csuklódra lehet. Addig is rövidíthetünk.

A nyúzott képpel kussolást nem tudom hova beilleszteni, de biztos én vagyok a fáradt.

Valld be, hogy irigyled Harrison Fordot.:)

Nem úgy értettem én, hogy ne üsd bele az orrod.:) Úgy éreztem, nem lenne fair a nőkkel szemben, ha ennek a működési elvét megismerné egy férfi. Persze csak vicc volt. Valamennyire minden nőt érint ez a téma. Csak a mélységek eltérőek. Tele van a net egyébként erről szóló cikkekkel. Persze megvan a magam története is. Kommentnek túl hosszú.:) Mindenesetre mint a legtöbb nőnek, sokszor nekem is az a kényszerképzetem, hogy 40 felett lelhetők fel a nagyvadak.:P

a kényszerképzeted jól súg.
tényleg ott vannak:))

igen mindig irigyeltem a millennium falcon-t :)

Oké, akkor majd át rágom a cikkeket a neten és virtuális némasággal segítem elő a gyógyulásunkat.

Mi az a millennium falcon?

Nekem a merevítő beválik. Utánaolvastam a csuklóproblémáknak, hogy mitől van ez, meg hogy működik, és azért vettem ezt, mert ezzel ki lehet védeni, és tényleg, nem fáj. Gyógyászati segédeszközboltban vettem 4000 HUF-ért, valójában tenyértámasztó van ráírva. Van benne egy merevítő csík, gyakorlatilag az van rátépőzárazva a tenyeremre meg a csuklómra, az megakadályozza, hogy ezek az ún. "ismétlődő terhelések" megtörténjenek.
Csak kurvára idegesít, hogy némileg azért bekorlátoz, nem tudok vele akármit megcsinálni. De lehet, hogy megszokom. Olyan ez, mint a házasság, nem? :)

Van egy könyv. A PAX tévén nyomatták (-ják?) a Mesterkurzus c. sorozatot okos emberek. Előadást tartanak pszichológusok, meg ilyesmik az élet nagy dolgairól. Kiadják könyv alakban is. Ez a könyv ennek a sorozatnak a tagja. Kalo meg Ranschburg Jenő, Popper Péter, Pándy Mária olvasmányos tanulmányai vannak benne nő-férfi témáról. Felcserélt szerepek a címe. Állatkirály!!! Nekem nagy segítség (bár korántsem old meg mindent). Tele van gondolatindító (meg vitaindító) mondattal. Nem szoktam ajánlgatni, de ezt muszáj.

Az apakomplexus legérdekesebb részét a legnehezebb elmagyarázni. Majd ha jóanyám elpályázik innem, nekiesek.

Naszóval. A 1. számomra 2. jelenleg legérdekesebb része ennek az apakomplexus-fonalnak a jó apa-rossz apa kettőssége. A Hellinger-családállításban többször is láttam már, hogy az apát 2 személlyel modellezik:
- van a jó apa, aki szereti a gyerekét, törődik vele, együtt csinálnak vmit, játszanak v. mennek valahova; akinek a lánygyermek vágyik a szeretetére, a védelmére, akire úgy anblokk vágyik v. rajong érte; ez a szerethető apa
- és van a rossz apa, akitől fél, akiről mindenkitől azt hallja, hogy rossz, aki mondjuk berúgva jön haza és megveri anyát, aki üvölt, ha valami rosszat csinálunk, de úgy, hogy a vér is megfagy az ereinkben stb.
Ez a jóapa-rosszapa dolog minden lányban, majd később nőben ott van, mélyen, mikor párt választ, a jó apát keresi az ösztöneivel (van erre egy animus kifejezés is, de nem biztos, hogy ugyanaz). Hogy kiben hogy alakul, és miért úgy, arról részemről arcoskodás lenne általánosságban nyilatkozni.

A saját történetem ezzel kapcsolatban: az én édesapám sokkal gyakrabban mutatta a rossz apa oldalát, mint a másikat. A sok rendkívül rossz történés ellenére én voltam az egyetlen, aki mégis szerettem édesapámat (mondtam már, hogy nem tudok gyűlölni), ezért viszont haragudtak rám, a bátyám és az édesanyám is, nem is kicsit. Mintha el kellett volna döntenünk, ki kinek áll az oldalán, az apáén, vagy az anyáén? És a 3-ból 2 gyereknek egyértelmű volt, hogy apa bántja anyát, de nekem nem... másrészt mintha az édesapám szeretete kizárta volna az édesanyámét. Aztán mivel haragudtak, ezért bűnösnek éreztem magam emiatt. Viszont én éreztem, hogy van jó apa, szerethető apa is.
Ahogy kamaszodtam, édesapámnak is leesett, hogy én megbocsátóbb vagyok a húzásai miatt, és párszor előfordult, hogy amikor anyukám már nem volt hajlandó őt meghallgatni se, engem hívott, leültetett, és elmagyarázta, mi is történt pontosan. Fontosnak tartotta, hogy tudjam az igazságot. Én pedig, egyedül én, szép és nyugodt hangon elmondhattam neki, hogy nem kellett volna, és ő igazat adott nekem. Ezek olyan jelenetek, amiről kettőnkön kívül senki sem tudott soha, sőt még most sem (illetve most már igen).
Én azt hiszem, ez a folyamat egyre jobbá tette volna őt és az emberekkel való kapcsolatát, de mikor főiskolára kerültem, hirtelen meghalt. Még ő vitt ki az állomásra az első tanítási hét előtti vasárnap, és hétfőn már jött a húgom a hírrel.
Ez aztán még mélyebben felkavarta az ezzel kapcsolatos érzelmeket, családi viszonyokat, a jóapa-rosszapa dolgot pedig teljesen megbolondította. Érdekes, és számomra sok helyen érthetetlen, ami a halála után a család maradék tagjai között történt. A bátyámnak már saját családja volt. Anyukám nagyon sokat fogyott, legyengült, elbizonytalanodott, bajlódott a saját érzéseivel. A húgommal élte tovább életét, én hetente jártam haza hétvégére. Valahogy az történt, hogy egészen beleélték magukat, hogy ők maradtak ketten egymásnak, és engem úgy kiutáltak, hogy azt hittem, meghalok a szeretetlenségtől. Na ez a része még ma is fáj, a vádló és utálkozó mondatok még ma is itt csengenek a fülemben, bizonyítva, hogy ezt nem csak én "képzeltem be" magamnak.
Nem akarom hosszúra nyújtani, hogy ezek után mi miért történt a főiskolán, és hogy utána hogyan és miért változtak a dolgok. A lényeg, hogy mostanára iszonyatosan kurva sok munkával helyrehoztam a kapcsolatomat a család minden tagjával. Elfogadnak "másnak", szeretnek, meghallgatnak - mert én is őket.
Az apakomplexus-rész pedig folytatódik a jó apa-keresésben. Ez áll a hátterében annak, hogy egyik reménytelen szerelemből a másikba estem a főiskolán, hogy válogatás nélkül akartam szeretni, meg hogy beleestem a pszichológusomba, meg hogy az idősebb férfiak jobban felkeltik az érdeklődésemet stb.
Ennek a "megoldása" persze nem az, hogy "ja, akkor most már tudom, miért van, tehát akkor most már a velem egyidősekre fókuszálok." A saját tapasztalatom az, és az olvasmányaim is ezt támasztják alá, hogy ez a "jóapa-keresés" egy természetes beállítottság, csak az a kérdés, ki hogyan tudja kezelni, mederbe terelni.
Férjre leképezés:
1. Hogy én nem tudtam helyesen kezelni ezt a "jóapa-keresést" a bűntudat és a feldolgozatlan gyász belekeveredő érzése miatt, na részben ez az oka annak, hogy férjnek - tévedésből - épp egy olyan embert választottam, akiről elképzelni sem tudom, hogy valaha is megüssön vagy üvöltsön velem, ami jó, de ez amúgy, egészségesen úgy működött volna helyesen, ha a jóapa-tulajdonságokat keresem a páromban, nem a rosszapa-tulajdonságok ellentétét (mert a kettő között nincs egyenlőségjel), és most ennek iszom a levét, de korántsem olyan rossz a helyzet, mint azoknál, akik valamilyen oknál fogva a rosszapa-tulajdonságokra fókuszálva keresnek és találnak párt maguknak...
2. Ebből következik az is, amire nemrég döbbentem rá, hogy ti. miért is vagyok állandóan elégedetlen a férjemmel: mert tudat alatt azt várom el tőle, hogy az a "jó apa" legyen, akit csak "majdnem" kaptam meg... de hát ezt már bebuktam. Ő "csak" ő tud lenni, és csak ezt "érvényes" tőle elvárni.

Mi munka ilyenekre rájönni...

DE MEGÉRI!

És a kommentedet is elolvasni.

A formális logika és a fentiek alapján kijelenthető, hogy kicsit elhamarkodtad a férjválasztást. Elsősorban a szempontjaid kiforratlansága és " éretlenséged" miatt.
Érdekes h amennyire éretten kezelted a családi konfliktus megoldását és apáddal való viszony építgetését, annyira "kislányos" a párválasztási szempontod.
De nem hiszem, hogy ez olyan eget verő probléma lenne amiért fel kéne rúgni az alapvetően működő házasságod.

Nekem az a legszembetűnőbb a történeteidből, hogy mekkora energiát fektetsz olyan megoldathatatlannak tűnő konfliktusok kezelésébe amiktől más már rég messzire menekült volna. Vagy csak nyelne sokat és elfogadná mint saját keresztet.
Mint pl én.

Az apakomplexust lányoknál szoktál emlegetni mint pszichés problémát.
De azt is érdekes megvizsgálni, hogy egy férfi apaélménye mennyire határozza meg őt mint apát. Illetve mennyire akar férfiként a nyomdokaiba lépni vagy teljesen elhatárolódni tőle.
És aztán mi történik mikor kiderül hogy ezek a lépések sokszor nagyon nehezek? Szinte lehetetlenek. Nagyon mélyre íródhat egy-egy viselkedési minta.
Vagy mi van akkor ha nincs is konkrét apakép mert nincs "apa" a családban?

Néhány szó a kézmerevítőről:
Van nekem olyan 2db.
Akár mindkét kezemre húzhatok egyet.
Sajnos nekem nem váltak be, pedig néhányszor együtt is aludtunk ;)
Kínai orvos meglátta és mondta azonnal levenni soha többet fel...
Mindezek ellenére a probléma létezik és a merevítők is.

Jó a Pax tv-s könyvnek utána nézek.

A Millenium Falcon Han Solo gépe volt a Csillagok Háborújában.
Han Solo meg Harison Ford volt:))

Pedig rekordhosszúságú komment lett, az biztos.:)

A férjválasztásról minden feltételezésed igaz. A kislányosságról egy érdekes történet: 2003-ban mentem el először pszichológushoz (inkább hozzá, mert az állandó szívfájások miatt Betalocra meg pszichiáterre meg kedélyjavítókra meg ilyenekre akartak terelni), önszántamból. Marha nagy kudarcnak éltem meg, de ebből az érzésből amikor kijöttem, már nem volt semmi. Akkor már azt éreztem, hogy életem egyik legbölcsebb döntését hoztam meg.
Az akkori terápiákon való relaxációk szabad asszociációk voltak. A képekben néha "előjött" egy 5-9 éves forma kislány. Hol dacos volt és szófogadatlan, hol magányos és szeretetre vágyó.
Pár évvel később, 2006-ban újra jártam egy fél évig. Az akkori relaxációkban 15-18 éves bizonytalankodó, szárnypróbálgató lánnyal találkoztam.
Sohasem beszéltük meg a képeket, amiket láttam, soha. Pedig a pszichókám tudta a "megfejtést". Nekem, magamtól kellett rájönnöm, valamikor a tavalyi év során (még 3 év), hogy kik voltak ezek a lányok. Olyan homlokra csapós, "mekkoraökörvagyok" rájövés. És abban a pillanatban, mikor rájöttem erre, értem utol magamat. Pszichókám úgy mondaná, nővé neveltem magamban a kislányt. Ha már más nem tudta megtenni.

Nem is akarom felrúgni. Csak néha fojtogat. Már erre is megvan a megoldás, csak még a rutin, na az nincs meg hozzá. Meg olykor az energia.

Vannak fokföldi ibolyáim. Néha letörik egy-egy levelük, olyankor nem dobom el őket, hanem bedugom a földbe. Sok idő, míg kihajt, még több, amíg virágzik, de olyan jó érzés kivárni, és még jobb gyönyörködni a türelem meg a gondozás eredményében! Valahogy így lenne jó felfogni az emberi kapcsolatokat is.

Ismerem az apa-fiú problémakört. Van egy bátyám, van egy férjem. Más-más eset, mind nehéz ügy. Szerintem ugyanannyira fontos az apa, mint az anya jelenléte. És valóban, szinte lehetetlen megtenni azokat a lépéseket. Egyedül. Jó, sötétben tapogatózás mindenképp, de nem mindegy, hogy egyedül tapogatózol a sötétben, és próbálod megtalálni az utat, vagy úgy, hogy valaki fogja a kezed. Azért van különbség!

A nagyobbik lányom egyfolytában az apjához akar feleségül menni. Beöltözik menyasszonynak, a férjem szerencsétlen nyakkendőt köt, és megtartjuk a lagzit. Én vagyok a koszorúslány. (Később pedig én vagyok a baba a hasában, micsoda fordulat.)
Amikor valamilyen hercegnős mesét néz, és jön a herceges jelenet, az apjával táncolnak, és olyan áhítattal néz rá, hogy én olyat még nem is láttam. Persze előtte meg kell csinálni a haját, meg kikeni magát szőlőzsírral.
Büszke vagyok erre, hogy zajlik benne ez a természetes folyamat, a nővé nevelkedés, és a férjem is büszke lehet rá, mert nélküle ez nem lenne.

megint egy okoskodó megállapítás:

Az életedben nagy jelentősége van a pszichológiának illetve a pszichológusodnak.
Ez a vonzalom honnan ered?
Az erőteljes probléma megoldás, az akár a hajamnál fogva kihúzom saját magam típusú, öntudatos lelki beteg, minden pszichológus álma lehet.
Legalábbis veled prezentálhatná a szakma eredményességét, megkerűlhetettlenségét.
Nem ironizálok.

Csak csodálkozom. Tényleg nagyon érdekes benned ez a kettősség. Egyszerre kislány és full kifejlet tudatos, emancipált érett nő.

Vannak pillanatok amiért tényleg érdemes gyereket csinálni és családban élni.
A föntiekben nagyon meggyőzően jelenítettél meg egy ilyet.
Akkor most menjek vissza a feleségemhez akihez már nem lehet, és nem is szeretnék?
Vagy roham tempóban keresek egy újabbat ,kerül amibe kerül és rakjam a következő fészkem?
Lehet, hogy így alakul lehet, hogy nem, mindenesetre te megérdemled ezeket a pillanatokat. Mert meg is dolgozol értük.
Tehát én, mi nem.
Sajnos ez nem igaz.
Elhamarkodott párválasztás ide- oda valahogy mégis csak kihúztad amit akartál.
Bennem van gonoszság és most az mondatja velem: a történetnek azért még nincs vége...

de azért nem kívánom a végét, remélem elhiszed.

Igen. A vonzalom onnan ered, hogy segített.
Az ilyen típusú ember nem a pszichológusok álma, hanem mindenkié. Mert az ilyen típusú ember ezekkel a tulajdonságokkal k. sokat tud vele segíteni másoknak. Hitet adni, akaraterőt regenerálni, a pesszimizmust optimizmusba fordítani, békíteni, vigasztalni stb. És működik. Vannak ilyen típusok. És ha néha lelki betegek, az azért van, mert sohasem kaphatják meg azt, amit ők adni tudnak. Ezért is kell rászokniuk "önmaguk kihúzására".

Minden ember tudna mit tanulni saját magáról és az emberi kapcsolatokról. Szerintem szakembertől a legjobb, mint minden más témában. Hogy ezt ma a legtöbben egyáltalán nem tartják fontosnak, na ez a gáz.

Ez a kettősség sokszor nagy előny!!! :)

Ezek a kérdések nekem is eszembe jutottak, mikor a váláson gondolkodtam. Hogy hogy lenne utána. Velem, és vele. Meg a gyerekekkel. Hogy alakul majd vajon az életünk. Ki hol lakna. Ki akarná újrakezdeni, és ugyanazzal-e, vagy a másikkal. Ha megtörténne, én nem keresném foggal-körömmel a megoldást, legalább is nekem sosem jött be, csak az, hogy ha hagytam, hogy a dolgok történjenek, én pedig csak figyeltem.

Ez a "történet" azért csodálatos, mert olyan, mint egy könyv, amit csak szépen, sorban, lassan olvashatsz. Hiába lapozol hátra, ott még nincsen semmi. Bármilyen bosszantó!
Vannak részek, amiket mikor olvasol, nem tetszenek, olyankor leteszed ezt a könyvet, talán ki se akarod nyitni többé, de aztán eszedbe jut, hátha lesz még jobb rész, és egy idő után folytatod. De az is lehet, hogy rosszabb rész jön... ki mire koncentrál.
Vagy visszalapozol, megkeresni a jó részeket: például hogy is volt az, mikor a második szülés után altattak, és mikor magamhoz tértem, mindenki mosolygott körülöttem? Én pedig kérdeztem a férjemet, aki ott ült mellettem - mint ahogyan az első szülésnél is -, hogy minek örülnek ennyire. Ő pedig elmondta, hogy ahogy lassan tértem magamhoz, beszéltem, elég hangosan és hevesen. A boldogság és a megkönnyebbülés kissé extatikus állapotba sodort, és folyamatosan nevettem örömömben, meg folyton azt hajtogattam, mennyire szeretem őt, és mennyire boldog vagyok, hogy ott van velem, és milyen jó, hogy így olyan könnyű minden, és hogy örülök a babának nagyon.

És ha tudom tartani azt, hogy mindig a jó részeket keressem vissza, ne pedig a rosszakat, akkor reményeim szerint ez egy egész komoly vastagságú könyv lesz.

Úgy érzem elhangoztak az utolsó mondatok is, ebben a komment-blog (férfi-nő) sorozatban.
Szépen lekerekítetted a dialógus sort.
A te történeted nagyon szabatos, tanulságos, szép, de nekem már lezártnak tűnik legalábbis ami a dialektikát illeti....dramaturgiailag. szóval függöny.
Sínen vagytok na! Még ha nem is tudjuk merre fut...
De az út sokkal fontosabb lehet mint a cél ahogy a kedvenc keletijeid mondják.

Mentek a magatok útján - a leírtakból ítélve példamutatóan.
De azért az erő legyen veled:)

Az lenne az igazán jó, ha tudtam volna vele valamit segíteni.

A keletiek meg nem az én kedvenceim, nem én szaladgálok kínai orvoshoz. :)))