szerepcsere???

Ilyen korán még úgy sem írtam bejegyzést, de nem vett fel a munka. Szerintem innen is meneszteni fognak mint otthonról.Ez az előszele.
Nem tudtam mit írni az elmúlt idöszakban mert amenyire távolodok a problémátol annyira kerűl egyre mélyebbre és annyira tűnik egyre inkább megoldhatattlanak a dolog.
És már én is egyre jobban elfogadom, hogy ez így van és lesz.

Ráadásul még a pszichológus is azt tanácsolta hogy inkább ő hozzá hordjam a bánatomat ne itt vezessem le a feszültséget. Tulajdonképpen már nincs is nagyon feszültség bennem.
Vannak néha csajok akikkel találkozom és dugunk is, de kötődés nem nagyon alakul ki. Egyre jobban érzem magam egyedűl. Mégsem magányosan. A fiam, Máté állandó kapocs és a családi élet iránti vágyamat is részben kielégíti.
Szóval minden ok.

Vagy mégsem?

 

Az a helyzet, hogy nem tartozik a kedvenc kikapcsolódásaim közé a képzőművészet. Illetve annak kortárs verziója.

De jó fiú voltam (megint) és hallgatam pRitamin ajánlatára - gondolom ő egy nő - és elmentem a Műcsarnokba pontosabban annak Menü-Pont galériájába a bűfé mellé. Ami később tök jól jött, mert miutan 10 perc elteltével kiviharoztam a kiállításból(videó installáció) tudtam legalább egy sört inni az ijedtségre.

Nem tudom, hogy kiállítas szakmailag mennyire sikerült mindenesetre hatásos. Az egész egy sötet terem amiben egy kanapé és két fotel látszik.. Beleülsz és szemben óriási méretben vetített képen nők forognak körbe-körbe miközben férfiak beszélgetnek, és a csajok hallgatjak őket vagyis ülnek feszulten,néha röhögnek... De nem látják és mi sem látunk a nőkön kivűl senkit.
De amit hallunk!
Pofánbaszó élmény volt, amikor a saját sztorimat mondja valaki...egy sötét teremben. Egy ugyanolyan lúzer exférj mint én, ráadásul valószinüleg a nej meg hallgatja és pofákat vág!
Egy darabig bírtam...aztán megfutamodtam. Lehet ezt gyávaságnak vagy mimózaságnak nevezni...Jó ha nem egyedül vagyok biztos bent maradok valahogy és nem árulom el magam.
 

Tényleg újra jött fel az egész szar. És ahogy távolodom időben egyre jobban látom, hogy nincs se vissza út és nincs megoldás sem. Egyszerüen ami elromolhat az el is romlik.És nem csak a kütyük hanem mondjuk egy házasság, párkapcsolat vagy nevezzuk bárminek.
A művész nem tudom honnan szerezte ezeket a csávókat vagy lehet, hogy ő is köztük nyomta, de nagyon mélyre mentek. Elhangzik a szexualis nyomorusága az egésznek, a szerepek felcserélégetése, a kölcsönös játszmázás, és kibaszósdi. Szóval amiről nem nagyon beszélünk csak megéljük, és még azt gondoljuk, hogy tulajdonképpen ennek így kell lennie. Mert már a szüleink is így nyomták. És tényleg most kiderült számomra, hogy más is ugyan ezt csinálja pepitában mint mi évekig kedves volt feleségemmel.
De akkor most mi a szar van? Legalább az illúzió meg volna hogy lehet ezt másképp is.
 

Tegnap közös napunk volt. Ez azt jelenti, hogy hármasban voltunk a gyerekkel a városban, szórakozni - séta, mozi, süti.
Kellemesen egyeztettünk előtte és ment minden mint régen. Máté fiam középen, mi fogjuk kétoldalt a kezét - néha.
Senki nem mondta volna meg hogy mi a tényállás valójában. Hogy apuka és anyuka a város két legtávolabbi pontján él, és csak a gyerekkel kapcsolatban értekeznek.
És ez nagyon jellemző kép az egész házaságunkra.

Sőt, a múlt héten találkoztam egy régi csoporttársammal a főiskoláról, aki szintén ebben a cipőben jár. Csak neki lánya van. 2 évvel ezelőtt összefutottam vele és a legkisebb jele sem látszott rajta, hogy bármi gáz lenne a házasságával...Pedig.
Órákon keresztül hallgattam, hogy kettős életet élt egy másik nővel titokban, aztán mégis visszament a házasságba, mert a felesége volt az igazi, meg a gyerek, meg az idil, ami persze már évek óta nem létezett. Na és ekkor szép lassan kiderült, hogy az asszony is talált magának máshol valakit menet közben, és a csoptársam is lebukott.Természetesen az sms-ek voltak az árulkodóak mint nálunk.(Talán ez is érdekes lehet elgondolkozni hogy miért ezt a kommunikációs formát választjuk illegális kapcsolatainkra, amit a legkönnyebb felfedezni.)
Szóval áll a bál kölcsönös anyázás, ki kit csapott be és mennyire...

Ahogy ők sem mi sem  beszéltünk otthon a problémákról hanem egy tv reklámnak megfelelő idilikus párként mutattuk magunkat kifelé és persze magunk felé vagy a gyerek felé is. Jobb esetben.
Miközben a szánkig ért a szar és már fulladoztunk is egy ideje.

Persze a szüleink is valahogy így csinálták míg el nem váltak. Tehát a fiam is így fogja?
 

Rendeltem egy kurvát. kiváncsiságból, hogy milyen ugy csinálni mintha csak a fantáziám elevenedne meg minden érzelmi befolyásoltság nélkűl, minden tisztelet és egyéb intelektuális csecse-becse nélkül.

Hát olyan. Maszturbáció egy női testben. Azt nem tudom megmondani hogy igy jobb-e vagy egy rosszul működő kapcsolatban ahol nem tudunk már felszabadultak lenni, de ezenkívűl minden ok.

Egyáltalán tényleg ennyire fontos a sex? Ha az ember kiiktattná mennyivel egyszerűbb lenne az élet. Én például nem lennék válófélben.
Ez az állati hozomány lenne a gát, hogy teljesen feloldódjunk egymás szellemében, és csak az számítson kinek milyen az izlése, mennyire okos és hasonlóak? A zsigereknek ösztönöknek csak az evés-ivás-űrítés hármasság maradna. Gyerekeket meg a spermabankból lehetne vételezni.
Szép új világ.

Kúrni persze jó dolog.Ahogy enni is.Inni is. De nem kéne túl nagy jelentőséget tulajdonítani neki. Szerintem a nőknek sokkal fontosabb. Jó, 18tól-25ig állandóan feláll az embernek és elvonja a figyelmét. De utánna mintha fordulna a kocka és a csajok nem bírnának magukkal...
 

Továbbra sem értem a nők azon vágyát, hogy egyszerre legyek macho és papucs is otthon. Vagy azt sem értem hogy ha egy nő megszerzett magának egy alfa hímet akkor már a harmadik naptól miért kezd hozzá lázasan annak kasztrálásához. Azza papuccsá, nemtelen, engedelmes, szintelen szagtalan házi kutyusá alakításához. Elképesztő energiájuk van ennek kivitelezéséhez. És miért lesznek a kezdeti bájós cicusokból agresszív perszónák? Hol, és min fordúl meg a dolog? Rajtam,rajtunk férfiakon múlik az egész? Vagy a gyerek korban baszódik el minden a nadrágot hordó anyukánkkal, akihez ragaszkodunk férfi minta nélkül, majd próbálunk elszakadni de nyomasztó dominanciája tovább üldöz a haláláig...

Gondolom kezd egyértelműen látszani, hogy pszihológushoz járok. Meggyőztem magam, hogy legalább kipróbálom milyen.Innentől már a terápia is megjelenik az életemben. Erről a naplóról ott nem beszéltem.Azért a bizalom nem tökéletes még. Talán azért mert ő is nő? Másfelől viszont megnyugtató is, hogy az.

Tulajdonképpen azert kezdtem ebbe blog írásba hogy másoktól kérjek megerősítést vagy csak együttérzést "pillanatnyi" helyzetemben.
Azokra a férfiakra számítottam akik hasonló cipőben jártak, járnak. Biztos többen vannak mint ahányan itt kommenteltek, de a lényeg az, hogy vagy nem találtak ide vagy nem szívesen beszélnek erről.

Mint ahogy én sem. Ez most nem ellentmondás. Nekem nagyon nehéz errol a történetről beszélni, meg úgy egyáltalán a férfiasságomról. Erről nem szokás.
Megdugjuk a csajokat minnél nagyobb számban a maximális megelégedettségükre és kész. Aztán egyet elveszünk feleségűl és az onnantól halálunkig gondoskodik a kajáról a tiszta ruháról meg a gyerekekről meg hát lehet vele biztonságosan szexelni amíg van hozzá gusztusunk. Ez a képlet volt az uralkodó a gimiben is és mikor elkerültem egyetemre ott is kimondatlanul benne volt a macsó poénkodásokban a fesztiválokon, bulikban, még lányok előtt is. Persze azert senki sem így élt, vagy legalábbis a túlnyomó többség. De lehet, hogy így akart? Én nem tudok erre határozott igent vagy nemet mondani. Mikor beleszerettem egy nőbe én maximálisan tiszteltem és teljesen egyenjogúnak tartottam intelektuálisan.
De mikor valaki közeledett feléje még ha csak baratilag is, teljesen más elbírálásban részesült, mint én fordított szituációban. Mert az más. A férfi más, neki egy kúrás az semmi és arra játszik hogy más nőjét is kurogathassa. Míg egy nő akkor odaadja mindenét és elárulja a fasziját, férjét.

Na. Akkor most mi a helyzet? Macsó vagyok, voltam vagy tévúton járó szexista, vagy -mint a házaságban kiderült - egy papucs, vagy egy nemtelen Apuka? Aki nem tudja igazából kielégíteni a nejét, vagyis nem ismeri fel az mire vágyik csak precízen teljesíti az apai köteleségeit.

A nőknek ehhez semmi közük? Illetve ők nem tehetnek azért hogy a férfi férfi legyen? Vagy mi legyen egyáltalán?
 

Hogy van az, hogy az ember ott nem tud a leginkább domborítani ahhol a leginkább szeretne és ahol meg nincs tétje virtuózan kezeli a legkínosabb helyzeteket.

Komolyan gondolkodom pszihológusi vagy valamilyen más lelki segítségen.
Rohadtúl szkeptikus voltam régen a lélekbuvárok eredményeivel. Meg úgy az egész jelenséggel. Annak ellenére hogy azert kiváncsi is voltam mit kezdene velem egy ilyen "szakember". De kb csak annyira tudtam volna komolyan venni mint 1 kártyajóst.
Most már árnyalódik a kép. Ez a sok szar a fejemben kezd egyre nehezebb és büdösebb lenni.

Ma találkoztam az ex-emmel. Basszus még mindig kívánom. Nem tudom hogy csinálja.
Nyílván úgy hogy leszarja a fejem. Ma is rohadt kimért volt. Illetve tulajdonképpen kedves csak kb ugy mint 1 rokonnal szokás. Megint megmondta mit, hogyan kell csinálni, osztotta az észt ahogy szokta.

A gyerek az egyetlen érintkezési pont közöttünk.
Persze ez fontos pont és én szeretek a fiammal lenni.
De még inkább szeretnék újra 3-asban aztán lehetne továbbfejleszteni az ügyet és később 4 esben...

 

A szüleim esetében az anyai vonal volt a meghatarozó. Én is odahúztam. És mikor elkezdtem csajozni akkor is azt gondoltam hogy a nőknek egy csomó hátrányt kell leküzdeniük és én igyekeztem segíteni nekik tulajdonképpen szolgalni őket. A férfiak világa gyerekként nem volt túl vonzó, durvának és erőszakosnak tünt. Míg a nők mindig kedvesnek mutatkoztak.Legalábbis velem.

A nők pártját tudtam fogni mikor hallgattam anyám barátnőinek elbeszéléseit a férfiakról.
Csak most kezd leesni hogy nem ilyen egyértelmű ez a dolog és az erőszakosságnak sokkal több formája létezik mint azt gondoltam. Azonkivűl az összinteség is bonyolultabb dolog ha nővel áll szemben az ember. A fehér nem mindig fehér hiába mondják azt. Hanem mondjuk vajszínű.

És azok a panaszkodások sem feltétlenűl azt jelentették amit szószerint mondtak. Játszmázás ment.Egyfolytában az megy.állandóan hátsó szándékaik vannak és hihetetlen rafinált módon érik el a céljaikat.

A feleségem is folyamatosan kommunikált dolgokat de persze sosem egyenesen.És valószínű, hogy az erélyesebb "férfiasabb" felépés sokkal izgalmasabb lett volna számára mint a kellemes megértő apuci akit állandóan meg lehetett dumálni és akár barátnői empátiával viszonyúl hozzá.

Lehet néha neki kellett volna dönteni a konyha asztalnak, vagy egyszerüen megmondani merre hány méter és kész.
 

Eddig tartott az ügy.Vége lett gyorsan. Valószinűleg nem elég gyorsan. Sajnálom a lányt beleélte magát valamibe. Persze ő akarta magát beleélni én nem tápáltam az illúzióját, hogy velem majd összejön a tuti, amire folyamatosan vágyik évek óta, de persze sikertelenűl. Ahogy most is mellé lőtt. Lehet, túl eröszakosan, és türelmetlenűl akar boldog lenni.
Nem leszek, mert nem tudok a partnere, élettársa, férje lenni.

Nincs mit beszélnem, írnom róla. kihozta belőlem a férfit. Jókat dugtunk jobbakat mint a feleségemmel de akkor is csak ennyi. Hálás vagyok amiért megosztotta velem az ágyát, de én még másban gondolkodom.Igen határozottan úgy érzem még van dolgunk Mártával. Tulajdonképpen nála is láttam jeleket, hogy ő sem bír igazán elszakadni. A srácom is elejtett néhány szót tegnap is amiből szintén kisejlik, egyedűl van a csávója mellett. Ugyanis van egy kapcsolata. Semmi komoly csak a testiség.

Röhejes, hogy ilyen hidegen tudok erről beszélni. Sok haverom már őrjöngene vagy pillanat alatt úgy megutálná, hogy nem volna gond az újrakezdés mással. Az örjöngés nálam nem ettől van. Inkább a kétségbeesés az ismeretlen magánytól, az amivel nem tudod mit kezdeni, és nem is akarok.

Tulajdonképpen nem is annyira más Hibiszkuszék story-ja mint a miénk.

Itt volt dugás. Nem gyakran de azert összejött néha. Más kérdés hogy sok köszönet nem volt benne.Még nekem sem. mechanikus előre kiszámítható, fantáziátlan volt leginkább. A szenvedélyt szerintem mi nem éltük meg a szexben. Tulajdonképpen azt hittem ez így megy máshol is. Nem sok tapasztalatunk volt mielőtt elkezdtünk járni. Az asszony sem tudta igazán mit várna tőlem de -így utólag- szerintem nem is várt semmit. Én az ideális Apuka voltam. És ennek a szerepnek meg is feleltem, önként legjobb tudásom szerint.A sexmachine meg el volt tüntetve a háztartásból.És én ebbe bele is törődtem, elfogadtam.

Ő is. vagy legalábbis próbálta elfogadni.
De hát neki is van és nem frigid mint később kiderült,persze ehhez kellett 1 harmadik is.

A férfiasság kérdése sosem érdekelt igazán. Heteroszexuális férfinak érzem magamat és kész. De nem hajtottam sosem a nőket extra módon.Oké időm sem volt nagyon rá. Manapság 30 előtt alig házasodnak az emberek én meg 24 voltam mikor összeálltunk örökre. Legalábbis azt képzeltem naivan.

Fatertől mondjuk sok macho mintát nem láttam. Anyám volt a fönök az origó, és nagyanyám is ott figyelt az irányítóközpontban. De én ezt természetesnek éreztem.Meg olyan vicces is az olaszos család temperamentumos nő tagokkal kicsit mafla férfiakkal. Most visszagondolva én is a karakteres pőrgős csajok iránt vonzódtam jobban. Vagy inkább ők tudtak csak behálózni?

Valójában lehet, hogy folyamatosan a nők diktaltak nekem akár otthon, akár később a saját kapcsolataimban. Abban a néhányban. Sőt...

Akkor miért kezdett ez engem zavarni vagy a feleségem unt rá, a szerepére?Vagy csak rám.

gondolkodtam hogy kitörlöm az előző bejegyzésemet, mert részegen írtam.de azthiszem nincs benne semmi vállalhatatlan. és különben is lassan kezd elegem lenni az állandó önmoderálásból, hogy a feszkót mindig belul kell levezetni és mindenkire tekintettel kell lenni.

Nem emlékszem hogy veszekedtünk volna az elmult 12 évben otthon. legalábbis én nem. ugyéreztem nincs miért. tök jó az életem, van egy gyönyörű gyerekem és egy csinos és nagyszerű feleségem kényelmes lakásunk jó fej szűlők.Nem hideg nem meleg kellemes testhőmérséklet.Volt sex is.Olyan amilyen de hát ez nem a legfontosabb dolog.Gondoltam.

Sokáig a feleségem is ezt gondolhatta. Aztán már nem.Méghogy a fasziknak fontosabb a szex...

Ennek ellenére én megtudok bocsátani.Ok. Volt ilyen dobjuk ki ezt az egész szart és innentől új történet.

A haverok ismerősök nem biztatnak. Szerintem nincs igazuk. Igenis újra lehet kezdeni vagy legalább megpróbálni.Ha nem megy ok. akkor vége.

Márta lehet, hogy már túl van ezen.illetve rajtam. legalábbis ezt mondja.Valahogy érzem hogy nem teljesen őszinte.

16 közösen eltöltött évet csak úgy kibaszni az ablakon HIHETETLEN.

Na jó lezárom magam mára, legalábbis próbálok aludni valamit.

Összejött egy nő.nem az első mióta külön élünk a feleségemmel.

Lehet, nem is kaland..Mit tudom én.Segít elviselni ezt az űrt.Nem tagadom jót tesz az önbizalmamnak, ami megtépázódott az utóbbi években. Otthon nem voltam egy igazi sexkapitány de egyre jobban úgy látom nem az én hibámból. Jó nem csak az én hibámból.

Amióta megszületett a fiam igen lényegében attól kezdett elromlani minden. Szar ezt így kijelenteni. Persze nem ő a hibás, mi szartuk el Mártával a dolgot.

Sajnos még mindig nem lehet erről beszélni vele. Tabu.Egyszerűen én nem jelenek meg nála férfiként. Lehet hogy sosem voltam ebben a pozicióban nála? Akkor mi a szarnak jött hozzám és minek kelltt ezt a kurva házságot erőltetni..

oké befejezem kicsit piásan is de már nemannyura szomorúúúan

Kezdődik a suli, Máté ezt bármennyire is fájlalja. A „családi” életünknek ez némi keretet ad. Új sarkot rendeztem be a gyereknek a pecómban, amit most már én is kezdek belakni. 3 napot a héten nálam van a srác a többit az anyjával tölti. Hol én megyek érte, hol az exem. Kívülről nézve lényegében ez egy normál családi menetrend, eltekintve attól, hogy a szülők a város két ellentétes pontján élnek. Azért ez Máténak sem épp a legjobb, bár így két gyerekszobája van :). Viszont nehezebb a haverokkal összeszerveződnie. Persze ez most nekem is egy aktuális dolog, mert próbálom összekaparni a múltból a barátaimat, akikre nem éppen jutott idő a házasélet mellett. Bevallom, akkor nem is hiányoztak. Teljes rácuppantam erre a famili lájfra.. Nekem ez ment, de most látom, hogy mennyire nem volt másik életem, hogy extra mennyiségű energiámba kerül, hogy újra felvegyem a fonalat a régi arcokkal. Újra legényélet, hát nem biztos, hogy így képzeltem el magam tíz éve.

Nagyarpi tegnapi kommentje miatt el kell mondanom egy-két dolgot erről a prékoksz dologról: az nyilvánvalóvá vált, hogy nem szervi problémám van. Talán az nekem is gátlásokat ébreszt, hogy Mártát szinte minden egyes alkalommal újra meg kellett győznöm, nem akarom, azt mondani, hogy meg kellett erőszakolnom, mert ezt csúnya lenne így, mondani.. Persze itt most jöhet a hozzáértő Don Juan és mondhatja, hogy meg kell találni a kulcsot a nőhöz, de ez a volt feleségem esetében elég mélyen volt elásva.. vagy csak előlem?? A barátjával biztos nincs ilyen problémája..mint, ahogy nekem se mással. S akkor mit is erőltetünk és minek?

Hazajönni mondhatom jó – feszültségből a feszültségbe. Nem akarok sokat politizálni ebben a blogban, mert nem ez a célom, de kicsit elkeserítő végignézni az elmúlt napok történéseit hazatérve a nyaralásból. Megannyi temérdek frusztrált ember hisztériáját és összeesküvés elméletekbe fojtott keserűségét. Mi lehet a háttérben – van ennek magánéleti vonatkozása? Mert ha saját lelkiállapotomra nézek, akkor el tudom képzelni. Ahogy elönti időnként a szar az agyamat, ha arra gondolok, hogy fölösleges volt ez az elmúlt 10 év.

Szóval nem értem, hogy két ember között, ha hosszú ideig együtt élnek, miért épül fal, ahelyett, hogy inkább lebomlana. A horvát szigeten eltöltött kis „kéjnyaralás” persze látszólag hozta egy boldog család együttlétét. Aztán persze, hogy hogy voltunk Mártával, az egy másik kérdés.. elegáns kitérései minden kezdeményezésem elől, hogy beszéljünk végre kettőnkről.. Szóval én nem várok csodákat, csak legalább hajlandóságot arra, hogy elkezdjük feloldani ezt a szar szituációt, vagy szerencsés esetben újraépíteni a házasságot.

Be kell valljam, én mai napig kivánom a feleségemet. Lehet, hogy ez őrűltség, hogy nem vagyok normális. Nem tudom, hogy éri ezt el nálam. Hiába akadtak mások mióta elköltöztem, akikkel talán jobban is stimmeltek a dolgok az ágyban, mégis csak őt választanám..

A fiammal még mindig jól megértjük egymást. Neki az, hogy különköltöztünk nem esett jól, de szerencsére Mártával sikerült jó értelemben megegyezni a nevelése kapcsán. Így, hogy nálam is és nála is van, talán nem idegenedik el egyikünktől sem.

Szóval Horvátország hozta, amit eddig. Krk szigetén nem sok minden változott, kedvenc pizzásunk is dolgozik. Templomi koncert, Máté szokásos új búvárfelszerelése, fagyi, barnulás, stb. A megszokott kikapcsolódásunk, amire mindig nagyon várok, talán most sokkal jobban, mint eddig bármikor. Korábban sosem gondoltam volna, hogy ilyen gyötrelmes is lehet ez a pár nap. Nem tudom, mi lehet Márta fejében, valószínűleg ő már lezárta ezt a fejezetet. Lehet, hogy más is van a dologban, de erről nem beszél nekem. Mindenesetre az, hogy egy helyen alszunk de nem történik köztünk semmi lényeges az számomra nagyon frusztráló.

Eddig nem beszéltem a problémánkról, ami kicsit beárnyékolta testi kapcsolatunk egét. Akkor figyeltem fel, hogy ez már nem vicc, amikor az asszony, még anno a gyerek születése után, mindenféle kifogással tért ki a közös hancúrozások elől. Egy idő után azt vettem észre, hogy többet alszik a gyerek mellett, mint mellettem. A migrénjei mindig este jöttek elő. Be kell vallanom, hogy akaratomon kívül, de talán én is hibás vagyok abban, hogy nem működött igazán köztünk a szex. Röviden és velősen én hamarabb élveztem legtöbbször, mint, hogy ki tudtam volna őt elégíteni. Ez nagyon szar és legfőképp az, hogy tehetetlen az ember..

Többször átbeszéltük Mártával (ex asszonnyal :)) a holnapi indulást, jó kis horvátország négy nap, pont elég. Szokott helyszín, ami kicsit már terhelt emlékekkel, de a gyerek (Máté) imádja, úgyhogy nincs apelláta. Tök jól megtudjuk egymást érteni az exszel, és mégsem. Egészen addig nincs probléma, míg a sex be nem keveredik a pakliba.

Nem mintha ez már a kapcsolat elején 5-ös lett volna, de ezt végig tudtam. Bevallom nem a feleségem volt az egyetlen nő a házasságunk ideje alatt. Úgy éreztem, hogy kell valaki más, aki kicsit értékel, mint férfit. Nem én vagyok az „apuci”, mint ahogy az asszony hívott. Persze a végén kiderült, hogy a drágának sem én voltam az egyetlene – igaz csak a végén, de ő is félre.. Na, mindegy, talán ha ezt rendbe hoznánk, akkor még lehetne valami. Persze ezek után a sztorik után ez nem éppen könnyű. Lényeg, hogy most négy napot együtt leszünk, és dumálunk is, ha mást nem...

Felvettem újra a szálakat itt Budapesten. A munka megy tovább, a hivatalban most már átrágtam magam a megfelelő mennyiségű emailen, s a magánéletre is van egy kis időm. Az exemmel megbeszéltük, hogy elutazunk a szokásos családi vakációra a hosszú hétvégén. Fura ez most azután, hogy elköltöztem otthonról már majdnem egy éve. De a gyerek nagyon szereti ezeket a kirándulásokat, kell neki, hogy mind a ketten ott legyünk. Imádom a fiamat, a leggyötrőbb az volt, hogy tőle el kellett válnom. Kis kora óta sokkal többet voltam vele, mint az anyja. Én voltam gyesen is, ami tudom néhányatoknak kicsit röhejesen hangozhat. Én bevállaltam ezt a dolgot, mert úgy éreztem, hogy ez így praktikus, mert Márta mindig is többet keresett nálam.

Nem játszhattam de nem is akartam a macsót játszani ebben a dologban. Értem én mi a dörgés, felvilágosult vagyok, legalábbis azt hittem.. Szerintem itt basztam el a dolgot, részemről. Az élet valahogy egészen máshogy zajlik, ha az embernek a „meleg otthon” a munkahelye is, na meg az összes társasági életét is itt éli. Azaz legfőképpen a gyerekkel, este az asszonnyal. Plusz a gyeses anyukák a játszótéren. A haverok persze néha felugranak de egyre ritkábban. Én meg sehova, no koncert, no kocsma, no foci stb. Na persze, szívesen lemondtam volna ezekről, ha van érte legalább valami köszönet..

Sajnos a feleségem egyre fáradtabban jött haza, fel se tűnt neki, hogy főztem, hétvégeken meg mintha nem is hétvége lenne, kezdett szintén minden rámmaradni. A hétvégi tréningek időszakáról nem is akarok beszélni. Szóval egyre jobban egyedül maradtam, a nagycsaládi eseményeken, meg kaptam apósom finom célzásait, szopatásait. Na, mi lesz már, valamit nekem is ki kéne találni, mert már kicsit sok, hogy ő támogat minket, mégsem lehet ő is ennek a családnak a fenntartója. Persze én meg nyeltem egy jó ideig. Kár volt, ma sem érzem igazságosnak ezt a helyzetet, de valószínűleg már másképp lépnék.

Visszatértem. Be kell vallanom kicsit csalódott vagyok. Azt gondoltam a téma nem csak magának beszél, vagyis én nem csak magamnak. Eltelt a tavasz, lassan a nyár is és sokkal okosabb nem lettem a kommentekből. Pedig Tamás2 analizáló hozzászólása is igazolni látszik, hogy nem vagyok TELJESEN egyedül a problémámmal de azért nagyobb érdeklődésre számítottam.

A bajaim továbbra is nyomasztanak. Sok haverommal, volt osztálytársammal futottam össze az utóbbi félévben, akik savanyú ábrázattal adták elő hasonló sztorijaikat. Igaz az utóbbi két hónapban Amerikában voltam kiküldetésben, a munkám kapcsán. Kicsit kiszakadtam az itthoni fojtogató légkörből, nem gondoltam annyit az egészre és a továbbképzésen elég tennivaló volt, szivattak minket reggeltől estg.

Az angol nyelv az én generációmnak még nem az erénye.. Ja és persze a kultúra is elég távol áll tőlem. Olyan mintha ez a probléma, ami kapcsán tépem a számat itt a blogon ott nem létezne, vagy nem így, de a nők is tök furcsák. Miért sértődik meg valaki azon, hogy előre engedem az ajtóban?

..ki mit szól? nem tudom elképzelni, hogy egyedül lennék ezzel a dologgal.. várom a kommenteket azoktól akik nem tudják hogyan állnak a nőkkel mostanában. Elvált apukák, akik nem értik mi történt pontosan. Hölgyeim, titeket sem szeretnélek kizárni ebből a beszélgetésből, ha van ötletek mit kéne tenni, hogy ez a szar ne öntse el az életünket, írjatok, vagy már nem lehet házasságban gondolkodni?