A szüleim esetében az anyai vonal volt a meghatarozó. Én is odahúztam. És mikor elkezdtem csajozni akkor is azt gondoltam hogy a nőknek egy csomó hátrányt kell leküzdeniük és én igyekeztem segíteni nekik tulajdonképpen szolgalni őket. A férfiak világa gyerekként nem volt túl vonzó, durvának és erőszakosnak tünt. Míg a nők mindig kedvesnek mutatkoztak.Legalábbis velem.
A nők pártját tudtam fogni mikor hallgattam anyám barátnőinek elbeszéléseit a férfiakról.
Csak most kezd leesni hogy nem ilyen egyértelmű ez a dolog és az erőszakosságnak sokkal több formája létezik mint azt gondoltam. Azonkivűl az összinteség is bonyolultabb dolog ha nővel áll szemben az ember. A fehér nem mindig fehér hiába mondják azt. Hanem mondjuk vajszínű.
És azok a panaszkodások sem feltétlenűl azt jelentették amit szószerint mondtak. Játszmázás ment.Egyfolytában az megy.állandóan hátsó szándékaik vannak és hihetetlen rafinált módon érik el a céljaikat.
A feleségem is folyamatosan kommunikált dolgokat de persze sosem egyenesen.És valószínű, hogy az erélyesebb "férfiasabb" felépés sokkal izgalmasabb lett volna számára mint a kellemes megértő apuci akit állandóan meg lehetett dumálni és akár barátnői empátiával viszonyúl hozzá.
Lehet néha neki kellett volna dönteni a konyha asztalnak, vagy egyszerüen megmondani merre hány méter és kész.