Tulajdonképpen azert kezdtem ebbe blog írásba hogy másoktól kérjek megerősítést vagy csak együttérzést "pillanatnyi" helyzetemben.
Azokra a férfiakra számítottam akik hasonló cipőben jártak, járnak. Biztos többen vannak mint ahányan itt kommenteltek, de a lényeg az, hogy vagy nem találtak ide vagy nem szívesen beszélnek erről.

Mint ahogy én sem. Ez most nem ellentmondás. Nekem nagyon nehéz errol a történetről beszélni, meg úgy egyáltalán a férfiasságomról. Erről nem szokás.
Megdugjuk a csajokat minnél nagyobb számban a maximális megelégedettségükre és kész. Aztán egyet elveszünk feleségűl és az onnantól halálunkig gondoskodik a kajáról a tiszta ruháról meg a gyerekekről meg hát lehet vele biztonságosan szexelni amíg van hozzá gusztusunk. Ez a képlet volt az uralkodó a gimiben is és mikor elkerültem egyetemre ott is kimondatlanul benne volt a macsó poénkodásokban a fesztiválokon, bulikban, még lányok előtt is. Persze azert senki sem így élt, vagy legalábbis a túlnyomó többség. De lehet, hogy így akart? Én nem tudok erre határozott igent vagy nemet mondani. Mikor beleszerettem egy nőbe én maximálisan tiszteltem és teljesen egyenjogúnak tartottam intelektuálisan.
De mikor valaki közeledett feléje még ha csak baratilag is, teljesen más elbírálásban részesült, mint én fordított szituációban. Mert az más. A férfi más, neki egy kúrás az semmi és arra játszik hogy más nőjét is kurogathassa. Míg egy nő akkor odaadja mindenét és elárulja a fasziját, férjét.

Na. Akkor most mi a helyzet? Macsó vagyok, voltam vagy tévúton járó szexista, vagy -mint a házaságban kiderült - egy papucs, vagy egy nemtelen Apuka? Aki nem tudja igazából kielégíteni a nejét, vagyis nem ismeri fel az mire vágyik csak precízen teljesíti az apai köteleségeit.

A nőknek ehhez semmi közük? Illetve ők nem tehetnek azért hogy a férfi férfi legyen? Vagy mi legyen egyáltalán?