szerepcsere???

Nagyarpi tegnapi kommentje miatt el kell mondanom egy-két dolgot erről a prékoksz dologról: az nyilvánvalóvá vált, hogy nem szervi problémám van. Talán az nekem is gátlásokat ébreszt, hogy Mártát szinte minden egyes alkalommal újra meg kellett győznöm, nem akarom, azt mondani, hogy meg kellett erőszakolnom, mert ezt csúnya lenne így, mondani.. Persze itt most jöhet a hozzáértő Don Juan és mondhatja, hogy meg kell találni a kulcsot a nőhöz, de ez a volt feleségem esetében elég mélyen volt elásva.. vagy csak előlem?? A barátjával biztos nincs ilyen problémája..mint, ahogy nekem se mással. S akkor mit is erőltetünk és minek?

Hazajönni mondhatom jó – feszültségből a feszültségbe. Nem akarok sokat politizálni ebben a blogban, mert nem ez a célom, de kicsit elkeserítő végignézni az elmúlt napok történéseit hazatérve a nyaralásból. Megannyi temérdek frusztrált ember hisztériáját és összeesküvés elméletekbe fojtott keserűségét. Mi lehet a háttérben – van ennek magánéleti vonatkozása? Mert ha saját lelkiállapotomra nézek, akkor el tudom képzelni. Ahogy elönti időnként a szar az agyamat, ha arra gondolok, hogy fölösleges volt ez az elmúlt 10 év.

Szóval nem értem, hogy két ember között, ha hosszú ideig együtt élnek, miért épül fal, ahelyett, hogy inkább lebomlana. A horvát szigeten eltöltött kis „kéjnyaralás” persze látszólag hozta egy boldog család együttlétét. Aztán persze, hogy hogy voltunk Mártával, az egy másik kérdés.. elegáns kitérései minden kezdeményezésem elől, hogy beszéljünk végre kettőnkről.. Szóval én nem várok csodákat, csak legalább hajlandóságot arra, hogy elkezdjük feloldani ezt a szar szituációt, vagy szerencsés esetben újraépíteni a házasságot.

Be kell valljam, én mai napig kivánom a feleségemet. Lehet, hogy ez őrűltség, hogy nem vagyok normális. Nem tudom, hogy éri ezt el nálam. Hiába akadtak mások mióta elköltöztem, akikkel talán jobban is stimmeltek a dolgok az ágyban, mégis csak őt választanám..

A fiammal még mindig jól megértjük egymást. Neki az, hogy különköltöztünk nem esett jól, de szerencsére Mártával sikerült jó értelemben megegyezni a nevelése kapcsán. Így, hogy nálam is és nála is van, talán nem idegenedik el egyikünktől sem.

Szóval Horvátország hozta, amit eddig. Krk szigetén nem sok minden változott, kedvenc pizzásunk is dolgozik. Templomi koncert, Máté szokásos új búvárfelszerelése, fagyi, barnulás, stb. A megszokott kikapcsolódásunk, amire mindig nagyon várok, talán most sokkal jobban, mint eddig bármikor. Korábban sosem gondoltam volna, hogy ilyen gyötrelmes is lehet ez a pár nap. Nem tudom, mi lehet Márta fejében, valószínűleg ő már lezárta ezt a fejezetet. Lehet, hogy más is van a dologban, de erről nem beszél nekem. Mindenesetre az, hogy egy helyen alszunk de nem történik köztünk semmi lényeges az számomra nagyon frusztráló.

Eddig nem beszéltem a problémánkról, ami kicsit beárnyékolta testi kapcsolatunk egét. Akkor figyeltem fel, hogy ez már nem vicc, amikor az asszony, még anno a gyerek születése után, mindenféle kifogással tért ki a közös hancúrozások elől. Egy idő után azt vettem észre, hogy többet alszik a gyerek mellett, mint mellettem. A migrénjei mindig este jöttek elő. Be kell vallanom, hogy akaratomon kívül, de talán én is hibás vagyok abban, hogy nem működött igazán köztünk a szex. Röviden és velősen én hamarabb élveztem legtöbbször, mint, hogy ki tudtam volna őt elégíteni. Ez nagyon szar és legfőképp az, hogy tehetetlen az ember..

Többször átbeszéltük Mártával (ex asszonnyal :)) a holnapi indulást, jó kis horvátország négy nap, pont elég. Szokott helyszín, ami kicsit már terhelt emlékekkel, de a gyerek (Máté) imádja, úgyhogy nincs apelláta. Tök jól megtudjuk egymást érteni az exszel, és mégsem. Egészen addig nincs probléma, míg a sex be nem keveredik a pakliba.

Nem mintha ez már a kapcsolat elején 5-ös lett volna, de ezt végig tudtam. Bevallom nem a feleségem volt az egyetlen nő a házasságunk ideje alatt. Úgy éreztem, hogy kell valaki más, aki kicsit értékel, mint férfit. Nem én vagyok az „apuci”, mint ahogy az asszony hívott. Persze a végén kiderült, hogy a drágának sem én voltam az egyetlene – igaz csak a végén, de ő is félre.. Na, mindegy, talán ha ezt rendbe hoznánk, akkor még lehetne valami. Persze ezek után a sztorik után ez nem éppen könnyű. Lényeg, hogy most négy napot együtt leszünk, és dumálunk is, ha mást nem...

Felvettem újra a szálakat itt Budapesten. A munka megy tovább, a hivatalban most már átrágtam magam a megfelelő mennyiségű emailen, s a magánéletre is van egy kis időm. Az exemmel megbeszéltük, hogy elutazunk a szokásos családi vakációra a hosszú hétvégén. Fura ez most azután, hogy elköltöztem otthonról már majdnem egy éve. De a gyerek nagyon szereti ezeket a kirándulásokat, kell neki, hogy mind a ketten ott legyünk. Imádom a fiamat, a leggyötrőbb az volt, hogy tőle el kellett válnom. Kis kora óta sokkal többet voltam vele, mint az anyja. Én voltam gyesen is, ami tudom néhányatoknak kicsit röhejesen hangozhat. Én bevállaltam ezt a dolgot, mert úgy éreztem, hogy ez így praktikus, mert Márta mindig is többet keresett nálam.

Nem játszhattam de nem is akartam a macsót játszani ebben a dologban. Értem én mi a dörgés, felvilágosult vagyok, legalábbis azt hittem.. Szerintem itt basztam el a dolgot, részemről. Az élet valahogy egészen máshogy zajlik, ha az embernek a „meleg otthon” a munkahelye is, na meg az összes társasági életét is itt éli. Azaz legfőképpen a gyerekkel, este az asszonnyal. Plusz a gyeses anyukák a játszótéren. A haverok persze néha felugranak de egyre ritkábban. Én meg sehova, no koncert, no kocsma, no foci stb. Na persze, szívesen lemondtam volna ezekről, ha van érte legalább valami köszönet..

Sajnos a feleségem egyre fáradtabban jött haza, fel se tűnt neki, hogy főztem, hétvégeken meg mintha nem is hétvége lenne, kezdett szintén minden rámmaradni. A hétvégi tréningek időszakáról nem is akarok beszélni. Szóval egyre jobban egyedül maradtam, a nagycsaládi eseményeken, meg kaptam apósom finom célzásait, szopatásait. Na, mi lesz már, valamit nekem is ki kéne találni, mert már kicsit sok, hogy ő támogat minket, mégsem lehet ő is ennek a családnak a fenntartója. Persze én meg nyeltem egy jó ideig. Kár volt, ma sem érzem igazságosnak ezt a helyzetet, de valószínűleg már másképp lépnék.

Visszatértem. Be kell vallanom kicsit csalódott vagyok. Azt gondoltam a téma nem csak magának beszél, vagyis én nem csak magamnak. Eltelt a tavasz, lassan a nyár is és sokkal okosabb nem lettem a kommentekből. Pedig Tamás2 analizáló hozzászólása is igazolni látszik, hogy nem vagyok TELJESEN egyedül a problémámmal de azért nagyobb érdeklődésre számítottam.

A bajaim továbbra is nyomasztanak. Sok haverommal, volt osztálytársammal futottam össze az utóbbi félévben, akik savanyú ábrázattal adták elő hasonló sztorijaikat. Igaz az utóbbi két hónapban Amerikában voltam kiküldetésben, a munkám kapcsán. Kicsit kiszakadtam az itthoni fojtogató légkörből, nem gondoltam annyit az egészre és a továbbképzésen elég tennivaló volt, szivattak minket reggeltől estg.

Az angol nyelv az én generációmnak még nem az erénye.. Ja és persze a kultúra is elég távol áll tőlem. Olyan mintha ez a probléma, ami kapcsán tépem a számat itt a blogon ott nem létezne, vagy nem így, de a nők is tök furcsák. Miért sértődik meg valaki azon, hogy előre engedem az ajtóban?