Felvettem újra a szálakat itt Budapesten. A munka megy tovább, a hivatalban most már átrágtam magam a megfelelő mennyiségű emailen, s a magánéletre is van egy kis időm. Az exemmel megbeszéltük, hogy elutazunk a szokásos családi vakációra a hosszú hétvégén. Fura ez most azután, hogy elköltöztem otthonról már majdnem egy éve. De a gyerek nagyon szereti ezeket a kirándulásokat, kell neki, hogy mind a ketten ott legyünk. Imádom a fiamat, a leggyötrőbb az volt, hogy tőle el kellett válnom. Kis kora óta sokkal többet voltam vele, mint az anyja. Én voltam gyesen is, ami tudom néhányatoknak kicsit röhejesen hangozhat. Én bevállaltam ezt a dolgot, mert úgy éreztem, hogy ez így praktikus, mert Márta mindig is többet keresett nálam.

Nem játszhattam de nem is akartam a macsót játszani ebben a dologban. Értem én mi a dörgés, felvilágosult vagyok, legalábbis azt hittem.. Szerintem itt basztam el a dolgot, részemről. Az élet valahogy egészen máshogy zajlik, ha az embernek a „meleg otthon” a munkahelye is, na meg az összes társasági életét is itt éli. Azaz legfőképpen a gyerekkel, este az asszonnyal. Plusz a gyeses anyukák a játszótéren. A haverok persze néha felugranak de egyre ritkábban. Én meg sehova, no koncert, no kocsma, no foci stb. Na persze, szívesen lemondtam volna ezekről, ha van érte legalább valami köszönet..

Sajnos a feleségem egyre fáradtabban jött haza, fel se tűnt neki, hogy főztem, hétvégeken meg mintha nem is hétvége lenne, kezdett szintén minden rámmaradni. A hétvégi tréningek időszakáról nem is akarok beszélni. Szóval egyre jobban egyedül maradtam, a nagycsaládi eseményeken, meg kaptam apósom finom célzásait, szopatásait. Na, mi lesz már, valamit nekem is ki kéne találni, mert már kicsit sok, hogy ő támogat minket, mégsem lehet ő is ennek a családnak a fenntartója. Persze én meg nyeltem egy jó ideig. Kár volt, ma sem érzem igazságosnak ezt a helyzetet, de valószínűleg már másképp lépnék.